Szabadtéri hangverseny a zene ünnepén

2020.09.30. 11:43
KÖZLEMÉNY - 2020. szeptember 30. (szerda)
Délben a Pipó toronynál, délután a Városház téren lesznek fellépések. 
 
 
 
 
 
A zene világnapját szabadtéri énekléssel, muzsikálással ünnepli Székesfehérvár: a hermannos növendékek a Pipó toronynál játszanak, délután pedig a város kamaraegyüttesei, kórusok és hangszeres zenészek adnak szabadtéri „séta koncertet” a Városház téren. 



Október elsején a zenélést, zeneművészetet népszerűsítő koncerteket, hangversenyeket rendeznek szerte a világban. A Székesfehérvár zenei életében kiemelt ünnep hagyományait folytatva zene, ének csendül fel idén is, a járványhelyzet előírásaihoz igazodva.

Holnap 11.30 órától a Hermann Zeneiskola növendékei a Pipó toronynál muzsikálnak, majd 17 órától kamaraegyüttesek, kórusok és hangszeres zenészek adnak szabadtéri „séta koncertet”. A közönség, az arra sétálók a Városház téren hallgatják meg a rendhagyó koncertet, amely egy összkari együtténekléssel ér véget. Fellépnek a Hosszúsétatéri Óvoda, Hermann László Zeneiskola konzis növendékei, népzenészei, a Kodály kórus, Alba Regia Szimfonikus Zenekar, MusiColore, a Vox Mirabilis Kamarakórus és az Alba Regia Vegyeskar.

A szervezők kérik, hogy az érdeklődők maszkban, az előírt távolságot betartva hallgassák a szabadtéri hangversenyt!

 



                                                     
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.