A néma forradalom című filmmel emlékezik a Barátság mozi október 23-ra

2020.10.19. 10:50
KÖZLEMÉNY - 2020. október 19. (hétfő) 
Kedvezményes iskolai vetítések szerdán és csütörtökön.  
 
 
 
 
 
 
Az igaz történeten alapuló, A néma forradalom című német filmdrámával emlékezik a Barátság mozi az 1956-os eseményekre. Az alkotás német diákok történetét meséli el, akik kiálltak a magyar hősökért. A filmet október 20-án, 23-án és 30-án vetítik a nagyközönségnek, de 21-én, szerdán és 22-én, csütörtökön szerveznek kedvezményes iskolai vetítéseket is. Bőven vannak még szabad helyek, várják a nézők jelentkezését!

Lebilincselő alkotás A néma forradalom című film, amely egy kelet-német középiskola érettségi előtt álló osztályáról szól. A fiatalok 1956-ban Nyugat-Berlinbe látogatnak, ahol független tudósításokból tudják meg, mi zajlik Budapesten. Hazatérve az egész osztály úgy dönt, hogy az egyik órán egy perc néma csönddel adózik a magyar mártíroknak. Az eset felháborodást kelt az iskola vezetésében és az oktatási miniszterben, ami a fiatalok életét meghatározó, kockázatos események láncolatát indítja el. A 2018-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott film egészen új szemszögből mutatja be az 1956-os magyarországi forradalom hatásait – és egy kicsit mindazt, amit akkor a keleti blokk átélt.

A nagyközönség számára október 20-án, kedden, majd október 23-án és 30-án, pénteki napokon vetítik a filmet. Kedvezményes vetítéseket is szerveznek középiskolai csoportok számára október 21-én, szerdán 11.00 órától, valamint október 22-én, csütörtökön 8.30 és 11.00 órától. Ezekre az alkalmakra még lehet jelentkezni Krainhoffer Andreánál a krainhoffer.andrea@fehervariprogram.hu  e-mail címen vagy a 70/443-7068 telefonszámon. A jelentkezésnél adják meg az iskola és az osztály nevét, a létszámot és a kísérő pedagógusok neveit, elérhetőségeit. Szeretettel várják a pedagógusokat és diákjaikat a közönség soraiba!
             

 

 

Szöveg: Havasi Tímea

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.