Vörösmartys tanulók sikere a faipari szakmai versenyen, Sopronban

2020.10.26. 11:18
KÖZLEMÉNY - 2020. október 26. (hétfő) 
Mérlegre került az elméleti és gyakorlati tudás is.
 
 
 
 
 
Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola tanulói is részt vettek a Sopronban megrendezett faipari szakmai versenyen. A fehérvári diákok szép eredménnyel tértek haza, öregbítve ezzel iskolájuk és a város jó hírnevét.

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara ötödik alkalommal rendezte meg a Meghívásos Faipari Szakmai Versenyt azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a faipari szakiskolák képzésének sikerességéhez, illetve bekapcsolja a bázisiskolákat az intézmény életébe. Az egyetem csapatával együtt 11 résztvevői csoport indult a megmérettetésen, köztük két csapattal a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola.

A kétnapos szakmai rendezvényen a csapatok elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot. A nyitórendezvényt követően a versenyzők egy órát kaptak az írásbeli feladatsor megoldására, ezután négy helyszínen, 10-10 percben kellett gyakorlatias elméleti feladatokat megoldaniuk és szakszerűen előadniuk. Fel kellett ismerniük egy korszerű nyílászáró szerelvényeit, meg kellett magyarázniuk annak szerelését, működését, majd faipari megmunkáló szerszámok ismeretéről, fafajok felismeréséről, valamint ragasztóanyag-ismeretből is bizonyítaniuk kellett hozzáértésüket. Ezzel párhuzamosan zajlott a gyakorlati feladat kivitelezése is. A mezőny erős volt, mivel egyetemisták és technikusok is részt vettek a versenyen. A vörösmartys csapatok a 4. és a 10. helyen végeztek. 
       
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

–   Vége

Szöveg: Havasi Tímea
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.