Ünnepi megemlékezés és elismerések átadása Székesfehérváron

2020.10.27. 14:02
KÖZLEMÉNY - 2020. október 27. (kedd)
 
 
 
 
Negyven hivatásos katona és honvédelmi alkalmazott vehetett át elismerést az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából, október 21-én tartott ünnepi állománygyűlésen az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred állományából.
 
A megemlékezésen elhangzott: ma olyan korban élhetünk, amikor hősként gondolhatunk azokra a honfitársainkra, akik utcára vonultak a vágyott szabadságukért és emberi jogaikért, a halaszthatatlan reformok végrehajtásáért.
 
Az október 21-én megtartott ünnepi állománygyűlésen a Magyar Honvédség parancsnokának nemzeti ünnepünk alkalmából írt levelét is felolvasták. Ahogy Korom Ferenc vezérezredes fogalmazott: mint ’56 hőseinek, úgy számunkra is megadatik az a történelmi lehetőség, hogy 1956 szellemi örököseiként a jelenkor küzdelmeit megvívjuk. Másként ugyan, más eszközökkel, de egy célért: hazánkért, a magyar nemzetért és annak biztonságáért.
 
Ezért is indította útjára a Magyar Honvédség a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programját, hogy új szemléletű, megreformált honvédelemmel biztosítsa hazánk védelmét, a magyar emberek biztonságát – idézték Korom Ferenc vezérezredes szavait. A Magyar Honvédség parancsnoka levelében megköszönte az állománynak, hogy öregbítik a Honvédség hírnevét, valamint gratulált az elismerésben részesülteknek.
 
Az ünnepi eseményen Vokla János ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred és a Székesfehérvári Helyőrség parancsnoka adta át az elismerésben részesülőknek az emléktárgyakat és okleveleket.
 
 
 
 
Az eseményen készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Gyimóthy Levente ha.
Fotó: Révész Csaba ha.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.