Hétvégén megkezdi szereplését a bajnokságban az Alba!

2020.11.02. 08:43
KÖZLEMÉNY - 2020. november 2. (hétfő)
A szurkolók a mai naptól válthatják meg bérleteiket
 
 
 
 
Kényszerpihenője után november 7-én, szombaton megkezdi szereplését a 2020/2021-es bajnokságban az Alba Fehérvár. A szurkolók a kosárlabdacsapat első idei mérkőzése előtt, november 2-től, azaz mától újíthatják, illetve válthatják meg szezonbérletüket. A tavalyi idényben bérlettel rendelkezőknek november 16-ig lesz elővásárlási joguk saját helyük megtartására.
 
 
Többhetes kényszerpihenője után október 14. óta újra edzésben van az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, akik november 7-én, szombaton 17 órakor a Pécsi VSK-Veolia ellen végre megkezdhetik a szezonbeli NB1-es bajnoki pontvadászatot.
 
A hazai pályán kezdő csapat első mérkőzése előtt a klub elindítja idei bérletárusítsát is: a kialakult járványhelyzet miatt a szokásostól eltérően a szurkolóknak november 2-án, hétfőtől nyílik lehetőségük megváltani helyeiket.
 
A vezetőség döntése értelmében, a korábbi évek gyakorlatát megtartva, a tavalyi évben bérlettel rendelkező szurkolók a tavalyi évre vonatkozó meghatározott helyre szóló idei bérleteiket – elővásárlási jogukkal élve – 2020. november 16-ig vásárolhatják meg, számukra bérletvásárlástól függetlenül biztosítja a klub a szombati, első bajnoki mérkőzés ingyenes megtekintését. Akinek nincs meg a tavalyi bérlete, de szeretné buzdítani a csapatot az első hazai összecsapáson, kérik, hogy november 5-én, csütörtökön 12 óráig jelezze részvételi szándékát a titkarsag@albafehervar.hu e-mail címen, mivel esetükben belépőjegyet biztosítanak a szokott helyükre erre az egy találkozóra.
 
A bérleteket a szokásos módon az Alba Regia Sportcsarnokban lehet megvásárolni, azonban a járványügyi előírásokat követve a csarnok területén maszk viselése minden esetben kötelező! Fontos tudni, hogy a Sporttörvény által előírt új, plasztik bérletkártyákon fel kell tüntetni a tulajdonos nevét, születési helyét és időpontját. A csoportosulás elkerülése érdekében a klub egyszerre csak egy embert tud kiszolgálni, és arra kéri szurkolóit, hogy a bérletkészítéshez szükséges adatkezelési nyilatkozatokat kitöltve és aláírva hozzák magukkal. A csapat első mérkőzésére jegyet vásárolni csak a meccsnapon lehet majd, azonban ezen a napon bérletvásárlásra nem lesz lehetősége a drukkereknek!
 
A csapat most sem feledkezett meg lelkes szurkolóiról, a bérletek mellé az idei szezonban is ajándékkal kedveskednek: valamennyi bérletvásárló egy kék-fehér szurkolói sálat kap ajándékba.
 
A klub arra buzdítja szurkolóit, hogy váltsanak minél többen bérletet, hiszen ezzel a koronavírus-járvány okozta rendkívül nehéz gazdasági helyzetben nemcsak jelenlétükkel támogatják a mérkőzéseken a csapatot, hanem anyagilag is a klub mellé állnak.
 
A jegyek és bérletek áráról további információ, valamint az adatkezelési tájékoztató a klub honlapján olvasható.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.