2020.11.04. 11:05
A Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen, az intézmény székesfehérvári campusán tart ismeretterjesztő előadás sorozatot a Nemzeti Ifjúsági Tanács. Az online és személyesen is követhető rendezvény tematikája az agráriummal összefüggő startupok köré épül.
Októbertől év végéig bezáróan „TársFest – Mutasd meg!” címmel innovációs szemináriumokat szervez országszerte a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) a társadalmilag felelős egyetemista fiatalok számára. A rendezvények célja, hogy a fiatalok és az ifjúsági közösségek minél szélesebb körben megismerhessék az innováció fogalmát, az innovatív gondolkodásban rejlő lehetőségeket és a startup kultúrát. A szemináriumokon olyan társadalmi részvételre kívánják ösztökélni a résztvevőket, amely segíti vállalkozókészségük fejlődését, az ifjúsági vállalkozásfejlesztést és akár új, társadalmilag felelős startupok létrejöttét.
A NIT a TársFest soron következő rendezvényét a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen, az intézmény székesfehérvári campusán tartja november 5-én, csütörtökön. A szemináriumot – a járványügyi helyzetre való tekintettel – online formában tartják, de 40 szerencsésnek ezúttal lehetősége lesz személyesen is részt venni rajta. A program két blokkból áll: az első részben egy 45 perces előadást tart majd Székesfehérváron Szűcs Endre, a Bedrock Farm képviseletében, az agráriumban szerzett tapasztalatairól. Ezt követően egy 15-20 perces vezetett, Q&A rész következik majd. A második részben pedig a vendéglátó egyetem ad elő a témában.
A szervezők a szemináriumra olyan jelentkezőket várnak, akik érdeklődnek a startup kultúra iránt. A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban mind a személyes részvételhez, mind az online követéshez regisztráció szükséges, amelyet az érdeklődők az alábbi linken tehetnek meg: https://docs.google.com/.../1FAIpQLSeV.../viewform
Szöveg: Torma Kinga Regina



