Filmvetítéssel kapcsolódik a Magyar Szentek ünnepéhez a Közéleti és Kulturális Szalon

2020.11.06. 10:14
KÖZLEMÉNY - 2020. november 6. (péntek) 
 
 
 
 
 

Filmvetítéssel várják az érdeklődőket a Közéleti és Kulturális Szalon soron következő rendezvényén. November 9-én, hétfőn 18 órakor a Magyar Szentek ünnepéhez kapcsolódva vetítik le Vakler Lajos rendező-szerkesztő „Szent László nyomában Erdélyben” című dokumentumfilmjét.


A Közéleti és Kulturális Szalon folytatódik a 2020/21-es évadban is. A szervezők célja, hogy olyan példaértékű embereket, művészeti csoportokat, baráti társaságokat mutassanak be, akik az élet különböző területein elismerésben részesültek, Székesfehérvárhoz kötődnek vagy a város kitüntetett polgárai. A közönség a szalon estjein megismerheti a művészi munkákat, életpályákat is.

A Közéleti és Kulturális Szalon következő estje november 9-én, hétfőn 18 órakor kezdődik a Krisztus Király Templomban, ahol Vakler Lajos rendező-szerkesztő „Szent László nyomában Erdélyben” című dokumentumfilmjét vetítik le, ezzel is kapcsolódva a Magyar Szentek ünnepéhez.

A szervezők minden járványügyi szabályt betartanak, és azt kérik, a rendezvény résztvevői maszkban érkezzenek!

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.