2020.11.06. 17:49
A Kormány 479/2020. (XI.3.) Veszélyhelyzet idejére alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelete, amelyet az egyre fokozódó koronavírus-járvány megfékezésére vezetett be, érinti a jégkorong-mérkőzéseket is. Ehhez kapcsolódóan adott ki közleményt szurkolói számára a Klub vezetősége.
A Fehérvár AV19 tájékoztatása szerint a klub folyamatosan dolgozik azon, hogy az új rendelkezéseknek megfelelve, az abban foglalt biztonsági előírásokat betartva rendezze soron következő mérkőzéseit. Megkezdték a személyes egyeztetéseket rendőrséggel, valamint felvették a kapcsolatot a Fejér Megyei Kormányhivatallal, így biztosítva, hogy minden tekintetben az előírásoknak megfelelően járhassanak el.
„A mérkőzésekre létszámkorlátozást vezetünk be, felfüggesztettük jegy- és bérletértékesítésünket, melynek nyomán következő meccseinkre már csak a bérlettel rendelkező szurkolóink léphetnek be, így tudjuk biztosítjuk a kötelező távolságtartásra vonatkozó előírást. Tervezzük, hogy páholyainkban 3 főben maximalizáljuk a jelenlévők létszámát. A lelátókon a távolságtartás betartását helymeghatározó felfestésekkel segítjük, mellyel egyben annak betartását is ellenőriztetjük a mérkőzések folyamán biztonsági szolgálatunkkal.” – fogalmazott a Klub, hozzátévő, hogy a csarnok takarítását, kiegészítve a járványügyi fertőtlenítéssel, folyamatosan végeztetik.
A maszkviselés a csarnokban a meccsek ideje alatt eddig is kötelező volt, mostantól azonban az ezt be nem tartókkal szembeni fellépést szigorítani fogják, ennek elősegítése érdekében ételfogyasztásra mostantól a lelátókon semmilyen formában nem lesz lehetőség.
A vonatkozó szabályokról, illetve azok betartásának fontosságáról a mérkőzések folyamán mind hangosbemondón keresztül, mind ledfalain folyamatosan tájékoztatást adnak majd.
A vonatkozó szabályok összessége az alábbi linken olvasható: https://www.fehervarav19.hu/belepesi-kisokos
Szöveg: Torma Kinga Regina



