Egészségesen testben és lélekben, télen is

2020.11.10. 12:45
KÖZLEMÉNY - 2020. november 10. (kedd)
Az Egészségfejlesztési Iroda szakembereitől. Galéria
 
 
 
 
Itt van a kapuban a tél: az immunrendszerünk erősítése, a testi-lelki egészségünk megőrzése az idei évben egy nehezített pályás kihívás minden család számára. A mozgás, a táplálkozás, a feltöltődés lehetőségei a járványhelyzetben egyrészt más szokásokat, megoldásokat kívánnak tőlünk, de a tudatos tervezéssel felkészülten várhatjuk a hideget, a kevesebb napsütést kínáló évszakot. Az Egészségfejlesztési Iroda néhány praktikus tanács mellett ingyenesen igénybe vehető lehetőségeket is kínál az érdeklődőknek. 



Nyáron pszichésen és fizikailag is könnyebben viseljük a terhelést, mint az őszi-téli időszakban. A télnek mindig felkészülten kell nekifutni, és másképpen kell figyelni ebben az időszakban, hiszen a nagyfokú stressz a gyerekek és a felnőttek életében is jelen van télen is, illetve hosszabbak az éjszakák, kevesebbet lehetünk kint. És ez a tél egy „nehezített pályás” tél lesz mindenkinek a járványhelyzet miatt.

Meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, amelyek feltöltenek bennünket, mondta Kaufmann Anikó pszichológus. A legapróbb dolgok is ide tartoznak, a hobbik, akár új tevékenységek, illetve a kapcsolattartás a hozzánk közel állókkal, ezek mind segítenek, hogy ne legyünk lehangoltak, és hogy ne alakulhasson ki súlyosabb depresszió, szorongás. Az természetes, hogy a téli időszakban nem vagyunk annyira aktívak, és elő kell vennünk azokat a módszereket, amelyek segítenek lelassulni – akár relaxációs zene hallgatásával vagy meditációval.

Dr. Keresztury Lászlóné
mentálhigiénés szakember, az Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője a rendszerességet, a tervezés fontosságát emelte ki. A családban az egymásra figyelés, a közös programok sokat segítenek. Nem szabad elhanyagolnunk az egészségünket az adventi időszakban sem, a ’majd tavasszal’ halogatással, főleg azok számára lényeges ez, akiknek vannak állandó problémái. A táplálkozást tekintve pedig egyrészt a helyi élelmiszerek között sok egészséges táplálék van, mint például a fermentált zöldégek között a savanyú káposzta vagy a magas vitamintartalmú csipkebogyó; az ünnepi menüknél pedig a mértékletesség a kulcs a prevencióban.

Az Egészségfejlesztési Iroda márciustól rendszeresen tart online mentális és dietetikai tanácsadást, gyógytornát vagy jógát, ezekbe folyamatosan be lehet kapcsolódni igény szerint. Illetve különböző ismeretterjesztő-interaktív előadásokra várják az érdeklődőket a közösségi felületen.  

A téli egészség témában bővebben a szakértőktől hamarosan újabb ÖKK POdcastban hallhatnak!



A beszélgetésen készült fotók letölthetőek a Galériából!



                                

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Bácskai Gergely

 

 




 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.