Idősügyi ellátás, önkéntes toborzás, heti tesztelés

2020.11.11. 15:09
KÖZLEMÉNY -  2020. november 11. (szerda)
 
 
 
 

A koronavírus-járvány második hullámában is figyelemmel fordul Székesfehérvár Önkormányzata az idősek felé, valamint továbbra is kiemelten kezeli intézményrendszerében a dolgozók tesztelését a tömeges fertőzés megelőzése érdekében.


A koronavírus-járvány második hullámában is az idősek azzal tehetnek családjukért, szeretteikért, a városért, hogy otthon maradnak. Ehhez minden segítséget megad és biztosít Székesfehérvár Önkormányzata, amely már a szigorúbb intézkedések életbe lépését megelőző hetekben újraindította az idősügyi ellátást. A város polgármestere azzal a kéréssel fordul a székesfehérváriakhoz, hogy aki a környezetében ismer olyan idős, fogyatékkal élő vagy tartósan beteg személyt, akinek a számára ez segítséget jelentene, hívja fel figyelmét a (22) 537-651-es és a (22) 537-652-es telefonszámokon, illetve az idosellatas@szekesfehervar.hu e-mail címen elérhető szolgálatra, ami munkanapon reggel 8 és délután 4 óra között hívható.

Egyúttal az onkentes@szekesfehervar.hu e-mail címen várják azok jelentkezését is, akik a járványhelyzettel összefüggő önkéntes munkát szeretnének végezni.

A fertőzés terjedésének lassítása érdekében az Önkormányzat tavasz óta végez tesztelést a város intézményeiben. Fontos tudnivaló, hogy a kórházak, iskolák, óvodák és bölcsődék mellett a szociális intézményben dolgozók heti tesztelését is beemelte a mostani szabályozásban az állam az állandó tesztelési körbe. A fehérvári tesztelési programot a többi területet, közösséget, intézményt érintően természetesen tovább folytatja város.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.