Püspöki pásztorlevélben jelentette be intézkedéseit a Magyar Evangélikus Egyház

2020.11.12. 11:28
KÖZLEMÉNY - 2020. november 12. (csütörtök) 
 
 
 
 
A Magyar Evangélikus Egyház püspökei is intézkedéseket tettek, az érvényben lévő védekezési szabályok alapján útmutatást adva a közösségnek. A rájuk bízottak iránt érzett felelősségtől vezérelve és a járványügyi szakemberek véleményét is szem előtt tartva, visszavonásig az alábbiakban ismertetett rend lépett életbe.
 
 
A rendkívül nehéz és egyre súlyosabbá váló járványhelyzetben a Magyarországi Evangélikus Egyház továbbra is a Krisztustól kapott küldetést, az ige hirdetését tartja elsődleges feladatának. Templomaink Isten vigasztaló jelenlétét fejezik ki. Ezért azokat a krízis idején sem zárjuk be, és a bátorító, reménységet adó igehirdetések lehetőségét – kizárólag az alábbi feltételek szigorú betartásával – fenntartjuk.” – írta püspöki pásztorlevelében a Magyar Evangélikus Egyház.
 
Határorozottan arra kérik a híveket, hogy nyilvános istentiszteletet csakis ott szervezzenek, ahol az a hatályos állami és önkormányzati védelmi intézkedésekkel összhangban, a templom mérete vagy a gyülekezet kicsi létszáma miatt biztonságosan, egymás iránti felelősséggel megtartható. Az alkalmakon a járvány terjedése szempontjából különösen veszélyes éneklés és úrvacsoraosztás nem megengedett. Abban az esetben, ha a gyülekezet elnöksége úgy ítéli meg, hogy a tárgyi vagy személyi feltételek nem adottak a védekezési szabályoknak megfelelő istentiszteleti alkalom megtartásához, javasolják a személyes találkozással járó istentiszteleti alkalmak elhagyását, azok online megtartását.
 
Kérik, hogy gyülekezeti hétközi alkalmakat sehol ne tartsanak személyes jelenléttel, ahogy a testületi üléseket és választásokat is halasszák el a veszélyhelyzet utáni időre. Javasolják, hogy a tavasszal már kipróbált online és egyéb alternatív, biztonságos megoldásokkal éljenek ismét a közösségek. Sokaknak lelki épülést jelent, ha írott igehirdetéseket vehet kézbe, de lelkészeik összefogásával akár több gyülekezet számára is lehet előzetesen rögzített igei szolgálatokat tartani. Emellett kérik a lelkészeket, hogy éljenek a telefonos és internetes lelkigondozás lehetőségével. A személyes elmélyülésre ajánlják az egyház honlapján (www.evangelikus.hu) megtalálható lelki útravalókat és az advent első vasárnapján újrainduló TeleTemplom sorozatot is.
 
Levelükben Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, Kondor Péter püspök és Szemerei János püspök mindenkitől azt kéri, hogy éljenek a szétszakadozottságban is a közösséget teremtő ima erejével! Hordozzák imádságos szeretetben közösségeik mellett a betegeket, orvosokat és ápolókat, szociális és diakóniai dolgozókat és ellátottakat, valamint egyházi iskoláinkat.
 
A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség esetleges kiegészítő rendelkezéseiről és online tartalmairól a hívek a https://szekesfehervar.lutheran.hu oldalon tájékozódhatnak.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.