Elmarad szombaton az Alba Fehérvár – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét összecsapás

2020.11.13. 12:18
KÖZLEMÉNY - 2020. november 13. (péntek)
 
 
 
 
A Falco és a Kecskemét csapatainál diagnosztizált Covid-19 fertőzések miatt, ellenfél hiányában nem lép pályára az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata. Az együttes leghamarabb december 4-én, pénteken a válogatott-szünet után játszhatja első mérkőzését.
 
Múlt hét szombati, első szezonbeli szereplése és győzelme után újabb kényszerpihenő következik az Alba Fehérvár kosarasai számára: a csapat most szombaton az eredeti tervek szerint a Falcoval csapott volna össze, azonban az ellenfél több játékosának lett pozitív a koronavírus-tesztje. A hétvégi találkozókat a helyzetre reagálva az MKOSZ átszervezte, de az Alba új ellenfelénél, a kecskeméti együttesnél is felütötte a fejét a vírus. Az Alba Fehérvár a jelenleg kialakult helyzetre vonatkozóan az alábbi közleményt adta ki szurkolói számára:
 
Klubunk az elmúlt napokban mindent megtett, hogy a korábbi fordulókból elmaradt mérkőzések közül pótolni tudjon. Az MKOSZ-től kapott tájékoztatás alapján azonban jelen pillanatban nincs olyan együttes, aki játszani tudna és nincs még ellenfele. Így csapatunknak szombaton nem lesz mérkőzése.”
 
A kék-fehérek legközelebb a válogatott találkozók után léphetnek pályára, december 4-én, pénteken Debrecenben.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.