Fehérvár Hero: holtverseny esetén sorsolással döntenek

2020.11.19. 14:45
KÖZLEMÉNY - 2020. november 19. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 
 
„Fedezd fel a benned rejlő hőst!” – hirdeti az októberben indított online játék, a Fehérvár Hero. Az új városi applikáció letöltői naponta kapnak izgalmas feladatokat, amelyek elvégzését egy-egy fotó feltöltésével, megadott helyszínről való bejelentkezéssel, vagy a saját lelkiismeretükre bízva az applikációban egy gomb megnyomásával igazolhatják. A többnyire Székesfehérvárhoz kapcsolódó hőstettek mindenki számára könnyen teljesíthetők, pontok járnak értük, a ranglistát a résztvevők közössége figyelemmel követheti, a különböző szintek elérését ajándékokkal jutalmazzák. 

A csatlakozó játékosokból mára egy jókedvű közösség kovácsolódott össze, akik a hőstettek során megtapasztalhatták már az önkéntesség jó érzését, napról napra fedezik fel Székesfehérvár számukra talán eddig ismeretlen helyszíneit és akár új barátságokat köthetnek egymással a játékostársak.

A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani azon résztvevőknek, akik tisztelettel és becsülettel hajtják végre a napi kihívásokat. Az applikáció fejlesztői és menedzserei is folyamatosan tanulnak a tapasztalatokból, örömmel fogadják a játékosok építő jellegű kritikáit is, így a jövő tavaszi fordulóba már ezen ismeretanyagokat is beépítik.

A játékban minden hőstett teljesítéséért pontokat lehet szerezni, ezt a játékosok saját profiljukban láthatják, és figyelemmel kísérhetik a többiek pontszámait is. A különböző szintek – Mujkó, Kati néni, Varkocs várkapitány, Szent László, István király – elérésekor jutalom jár: Fehérvár Hero lemosható tetoválást, kitűzőt, pajzsos arcmaszkot, pólót, bögrét, különböző voucher-okat kapnak a játékosok. A két hónapon át zajló játék résztvevői már tudják, érdemes minden nap teljesíteni a hőstetteket, hiszen a legtöbb pontot gyűjtő „hősök” a játék első fordulójának végén, vagyis december elején értékes jutalmakat vehetnek át (70, 50, illetve 40 ezer forint értékben).

A játék jelen állása szerint elképzelhető, hogy az elért pontszámok alapján az első helyeken holtverseny alakul ki, ám az – eredetileg tervezett – játékostársaktól megkapott „szívecskék” száma nyomán rendeződő rangsor aggályokat vetett fel a játékosokban és a szervezőkben is. Megszaporodtak a hamis profilok az applikációban, többen ezek bevonásával akarták növelni nyerési esélyüket, ezeket a profilokat az ÁSZF 4.1-es pontja értelmében kizárják a játékból. A szervezők úgy határoztak, hogy holtverseny esetén az élen álló, azonos pontszámmal rendelkező játékosok mindegyike értékes nyereményben részesül, az első három helyezettről pedig sorsolással döntenek majd. A szabályváltoztatásra az ÁSZF 6.4-es pontja ad lehetőséget számukra.

Az őszi forduló 2020. december 10-ig, csütörtök éjfélig tart, így aki csatlakozni szeretne, még megteheti, mert minden hőstett élményt ad! Az applikáció letölthető az Apple Store és a Google Play áruházból.

A játék honlapja: https://hero.fehervar.hu

Közösségi média: www.facebook.com/fehervarhero, www.instagram.com/fehervarhero

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.