Ünnepi fényekbe öltözött a város

2020.11.28. 20:30
KÖZLEMÉNY - 2020. november 28. (szombat)
Megkezdődött az adventi időszak. Galéria
 
 
 
 
 
 
Késő délután óta a városi karácsonyfa és a Városház tér díszvilágítása is működik. Az ünnepi fényeket dr. Cser-Palkovics András és Balla Dávid, a Szóval győzni! nyertese kapcsolta fel a Városháza erkélyéről. Ahogy a polgármester kiemelte: rendhagyó adventet élünk majd idén, de amit a járványidőszakban lehet, azt szeretnének megtartani a városi hagyományokból, és reméli, hogy minden nehézség ellenére is mosolyokban gazdag, békés hetek következnek. 


Székesfehérvár ünnepváró hagyományainak fontos részei az adventi hétvégék a Belvárosban. Idén a járványhelyzet miatt sajnos a megszokott programok kimaradnak, de amit lehet – igazodva a rendkívüli körülményekhez -, megtartanak. Így került sor szombaton késő délután a Városház tér és a fehérváriak közös karácsonyfáján a fények felkapcsolására is. A Városháza erkélyén dr. Cser-Palkovics András polgármester és Balla Dávid, a Szóval győzni! kommunikációs bajnokság idei győztese nyomták meg a gombot, a téren sétálók pedig jól hallhatóan fejezték ki tetszésüket, ahogy minden „fénybe öltözött”.

A város polgármestere kiemelte, hogy egy nehéz esztendő ér lassan véget, amelyben a körülmények okán az ünnepi felkészülés is még bensőségesebb tud lenni. „Nagyon nagy szükség van erre a megnyugtató és békés időszakra. Nem tudunk idén mindent úgy csinálni, ahogy azt korábban megszoktuk, de mi magunk igazán széppé tehetjük ezt az adventet – akár egy belvárosi sétával. Ebben a gyönyörű környezetben, ami a fényekkel most is megmutatja, miért szeretjük ezt a várost mindenkor. Egy nagyon szép időszakot kezdhettünk el közösen, érzelmekben és mosolyokban gazdag karácsonyi készülődést kívánok mindenkinek advent heteire!”

A Szóval győzni! idei megrendezését is befolyásolta a koronavírus-járvány. Ám amikor több halasztás után, novemberben sor került a döntőre és Balla Dávid első helyezett lett, akkor még senki nem gondolta, hogy nem az adventi színpadon, egy ünnepváró műsor keretében kerül sor a díszvilágítás felkapcsolására. Éppen az idei ünnep rendhagyó voltát emelte ki a kommunikációs bajnokság győztese is: „Sajnos az idei évben nem lehetnek majd velünk a barátaink, a rokonok köre, de szűk családunkkal közösen ugyanúgy megtarthatjuk ennek az ünnepnek a valódi szépségeit. A karácsony továbbra is a szeretet ünnepe marad! Itt, a városban sétálni, csodálni a gyönyörű fényeket pedig igazi közösségi élményt adhat számukra.”

Az idei esztendőben közös adventi koszorú sincs a téren, de a Városháza erkélyén kint van négy óriási adventi gyertya. Ezekből az elsőnek a fénye is felgyúlt szombaton, jelezve, hogy elkezdődött a fehérváriak közös ünnepváró időszaka.

Vasárnap 17 órától online adventi gyertyagyújtásra kerül sor, amelyet a Fehérvár Televízióban és a városi honlapon lehet figyelemmel kísérni. December elsejétől pedig a város Facebook-oldalán nyílik majd meg minden nap 19 órakor az adventi kalendárium egy-egy ablaka egy kedves produkcióval, míg a Fehérvári Programszervező Kft. közösségi oldalán s korábbi esztendők adventi produkcióiból láthatnak válogatást az ünnepváró napokban.

Az ünnepi díszbe öltözött Belvárosban érdemes sétálni, gyönyörködni, felkészíteni szívünket a szeretet ünnepére. Az első adventi szombaton készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.