Az Igéző adventi kalendáriuma mindennap kínál meglepetéseket a közönségnek: a mai ablakban Czobál András, a Szabad Színház utánpótlás csoportjának a növendéke Simon István Mirzáját tolmácsolja, a klasszikus verses mesével örvendezteti meg a nézőket, hallgatókat. Akik a színház Yuotube-csatornáján belepillantanak az első decemberi hét meglepetéseibe, láthatják legényest járni Hahn-Kakas Istvánt, Jecs Noa Rita saját koreográfiáját táncolja el, fuvolán játszik Kopiás Gabriella, és az első hétvége ünnepéhez kapcsolódóan Szent Miklós legendája is megelevenedik.
A Szabad Színház tevékenységét, működését „TAPS jegyekkel” lehet támogatni: „Társulatunk e nehéz év szinte lehetetlen helyzetei ellenére is igyekezett megoldásokat találni arra, hogy színházi, bábszínházi, közösségi élményekkel gazdagítsuk a színházszerető közönséget. Ha tetszik, amit csinálunk, most TAPS jegyek vásárlásával támogathatják tevékenységünket.” – tették közzé a közösségi oldalon. Tapsjegyeket a https://szabadszinhaz.jegyx1.hu oldalon lehet vásárolni.
Szöveg: Fraller Ildikó



