Vannak szituációk az életben, amelyek kiváltanak belőlünk bizonyos válaszokat. Ezek a válaszok összetettek: az egyik része az érzékszervi észlelés, az érzékszerveken keresztüli befogadás; a másik része az „inger” értelmezése, a harmadik az, hogy milyen érzést vált ki belőlem, míg a negyedik a cselekvés. Mindezek persze ugyanazon szituációk, képek, illatok, látványok, hatások esetében egyénenként teljes mértékben eltérhetnek.

 

A legalapvetőbb értelmezés azt eldönteni, hogy valami jó vagy nem jó az embernek. Ha nem jó, megpróbáljuk mindig elkerülni, ha jó, akkor megpróbálunk belőle minél többet „kapni”. A buddhista szemlélet szerint az ember életében állandó szenvedési állapot lép fel, ha nagyon ragaszkodik azokhoz a dolgokhoz, amelyeket a maga számára jónak gondol és teljes mértékben távol tartja magát azoktól a dolgoktól, amelyeket rossznak. Ez az állapot pedig borzasztóan fárasztó – mondja Dr. Buda László, aki azt tanácsolta a hallgatóinak az Egészségfejlesztési Iroda legújabb előadásán, hogy próbáljanak olyan mikrokörnyezetet kialakítani maguk körül, ahol lazítanak igényeiken és a félelmeik görcsös elkerülésén is.

 

A pszichiáter a koronavírus-járvány első hulláma alatt dolgozta ki azt a modellt, amelyet előadásában felvázolt, mivel ő maga is nehezen élte meg szakemberként a soha nem látott és tapasztalt helyzetet. „A legjobb dolog, amit a vírus csinált velem, az az volt, hogy arra sarkallt: kezdjem el rendszerezni a saját tudásomat azzal kapcsolatban, hogyan lehet erre a helyzetre reagálni. Az, hogy belül derű legyen, bizony munkát igényel, hiszen a mi társadalmunkban a tipikus szocializáció az az, hogy valami nem stimmel. Ezért nagyon kevés olyan ember van, aki szabadon meg meri élni, hogy ő csak ilyen vagy csak olyan.” – vélekedik a szakember.

 

Dr. Buda László az általa megfogalmazott nyolc alapvető hozzáállásról, amelyet az élet nehéz helyzeteiben az ember tehet, bővebben az EFI Facebook-oldalán elérhető videóban beszél.

 

 

 

 

 

 

Az előadáshoz tartozó képek letölthetők a Galériából.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szöveg: Torma Kinga Regina

Fotó: Simon Erika