Hárommillió forinttal támogatja a Masterplast magyarországi leányvállalata a Magyar Gyermekmentő Alapítványt

2021.01.07. 14:56
KÖZLEMÉNY - 2021. január 7. (csütörtök)
 
 
 
 
A Masterplast magyarországi leányvállalata által évekkel ezelőtt indított és már hagyományossá vált „Legyünk együtt gyermekmentők!” akció keretében hárommillió forint adományt adott át a Masterplast Nyrt. alelnöke, Ács Balázs és a Masterplast Hungária Kft. cégvezetője, Pécsi László Dr. Gesztes Évának, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai igazgatójának, a sárszentmihályi Masterplast cégközpontban.


A Masterplast Hungária Kft. hagyományos év végi partneri akciója keretében minden kijelölt és megvásárolt szárazépítészeti termék métere vagy négyzetmétere után két forintot különít el a Magyar Gyermekmentő Alapítvány számára. A szervezet tervei szerint a vállalat által adományozott összeget egy mobil lélegeztetőgép beszerzésére fordítja.

Hatodik éve, hogy együtt dolgozhatunk a Magyar Gyermekmentő Alapítvánnyal, és látva az eredményeket, több projektünk is volt, illetve van jelenleg  - mondta Ács Balázs, a Masterplast Hungária Kft. cégvezetője: „A partnereink segítségével összegyűjtött adományt egészíti ki mindig a Masterplast, ami most egy hárommillió forintos adománnyá hízott, és nagyon bízunk abban, hogy ez is segít: minél jobb eszközök álljanak a gyermekmentés szolgálatába." Kiemelte, hogy a vállalat másik közös programja az alapítvánnyal, hogy Balatonlellén egy gyermekmentési pontot segítenek kialakítani, aminek az építése folyamatban van; remélik, hogy idén nyáron már tudja használni ezt az alapítvány. 

„Nagy hálával tartozunk a Masterplastnek, hiszen már hat éve mindig számíthatunk a segítségükre, és azóta minden mérföldkövünknél jelen vannak. Volt, amikor okos oktató babák beszerzésében, ultrahangbeszerzésben vagy mobil laborkészülék vásárlásában segítettek, most pedig egy korszerű lélegeztetőgépet tudunk beszerezni, továbbá a balatoni mentési pont kialakítása is nagy segítség.” – mondta Dr. Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai igazgatója.

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány mentőorvosi kocsijainak személyzete egy gyermekellátásban jártas mentőorvosból és egy mentőápolóból áll, aki egyben a gépkocsi vezetője is. Felszerelése egy normál rohamkocsiéhoz képest bővebb, mivel a gyermekek ellátásához szükséges speciális gyógyszerekkel és egyedi méretválasztékú eszközökkel is kiegészül. Ennek és a mindennapi rutinnak köszönhetően az alapítvány orvosai és ápolói sokkal felkészültebben tudják ellátni a legkisebbeket.

Az alapítvány a mentőellátási feladatok mellett régóta úttörő szerepet vállal a gyermekmentés területén az új eszközök, eljárások felkutatásában és azok hazai elterjesztésében, valamint komoly hangsúlyt fektet a balesetmegelőzési és elsősegélynyújtási ismeretek oktatására is.

Az átadáson készült fotók letölthetőek a Galériából!




                                              

Szöveg: Bácskai Gergely, Masterplast 
Fotó: Bácskai Gergely
 
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2021 Január
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.