Emlékezni csendben, méltósággal

2021.01.08. 11:35
KÖZLEMÉNY - 2021. január 8. (péntek) 
 
 
 
 
 

A Doni áttörés évfordulóján a tisztelet jeléül gyújt mécsest a közösség nevében január 12-én, kedden a MATASZ Fejér Megyei Szervezetének két tagja a Hősök terén.  A szervezet felhívással fordult a közösségi oldalon tagjai, támogatói és követői felé a megemlékezések kapcsán.

Mint ismert, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) minden évben megszervezi a Doni Hősök Emléktúrát, amelynek résztvevői valós teljesítménnyel tisztelegnek a Don kanyarban harcolt, elesett, eltűnt vagy hadifogságba esett honvédek előtt. Az idei évben a programot meghiúsította a járványhelyzet, de az emlékezés nem marad el.

A Magyar Tartalékosok Szövetsége megyei szervezetének 2-3 tagja január 12-én 09.00 órakor megemlékezik a Doni áttörés évfordulójáról, és tisztelete jeléül mécsest gyújt a háborúban elhunyt katonák emlékére a Hősök terén, Székesfehérváron. Azt követően ezen a napon a 10-es huszárok emlékművénél, a ’csonka harang’ emlékműnél, az Ady Endre utcai I-II. világháborús emlékműnél, a 17-esek emlékművénél, a Hosszútemetőben lévő emlékműveknél, a Rác temetőben, a 69-esek emlékművénél, a Szentlélek katonatemetőben, a Lánczos Kornél Gimnázium falán elhelyezett emléktáblánál, a Géza utca és a Királysor sarkánál lévő emlékműnél. Ezt az útvonalat lejárva emlékeznek a hősökre.

A közösségi oldalukon megjelent felhívásban azt javasolják, hogy akik fontosnak tartják a megemlékezést és tisztelgést az ősök előtt, ők egyénileg vagy családi program keretében, az érvényben lévő járványügyi szabályok betartása mellett tegyék meg azt január 12-e és február 14-e között, és küldjenek erről egy fényképes beszámolót a szervezet közösségi oldalára.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2021 Január
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.