Rajtad is múlik U21-es EB sikere!

2021.01.13. 15:29
KÖZLEMÉNY - 2021. január 13. (szerda)
Önkéntesek jelentkezését várják 
 
 
 
 
Már csak 48 nap, és kezdődik a magyar-szlovén társrendezésű 2021. évi U21-es labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar válogatott házigazdaként az A-csoportban a március 24-i nyitó mérkőzésen a németeket fogadják majd a MOL Aréna Sóstón. Az UEFA második legnagyobb tornájának szervezői – és résztvevői is – már lázasan készülnek a kontinensviadalra, azonban a lebonyolításban szükségük lesz segítségre. Most lehetőség nyílik, hogy bárki részese lehessen az Eb-nek, és ehhez nem kell mást tenni, mint önkéntesnek jelentkezni!
 
 
Az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága 2018. december elején döntött úgy, hogy második legnagyobb tornáját, az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot Magyarország és Szlovénia közösen rendezheti, ami azt jelenti, hogy itthon is bemutatkoznak majd a jövő sztárfutballistái. A nyilvánosság számára már az is ismert, hogy a közös rendezésű EB szlovéniai mérkőzéseit Mariborban, Koperben, Celjében és Ljubljanában rendezik, míg a hazai mérkőzéseknek Szombathely, Győr és a budapesti Bozsik Aréna mellett a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó ad majd otthont.
A legmagasabban jegyzett utánpótlás-kontinensviadalra a házigazda magyar és szlovén válogatott mellett Anglia, Csehország, Dánia, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Izland, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Svájc nemzeti tizenegye vívta ki a szereplés jogát.
A 48 nap múlva rajtoló tornára a csapatok mellett a szervezők is lázasan készülnek már, azonban a lebonyolításban szükségük lesz segítségre, így most lehetőséget biztosítanak minden 18. életévét március 1-ig betöltő, önkéntesnek jelentkező szurkolónak átélni az Eb-hangulatot testközelből is.
 
A magyar-szlovén közös rendezésű U21-es torna izgalmas kihívásokat, hasznos tapasztalatokat és kapcsolatokat, valamint jó szórakozást biztosít majd az önkénteseknek is. A közel 300 fős csapatnak 15 mérkőzésen, a legkülönbözőbb feladatkörökben kell majd helytállnia, hogy segítsék mind a szervező csapatmunkáját, mind pedig a sikeres tornarendezést. Többek között részt vehetnek az akkreditáció, a transzport, a marketingfeladatok, a média segítése, a versenyrendezés és a szurkolói szolgáltatások megvalósításában is.
 
Az önkéntesek lehetőséget kapnak arra, hogy az U21-es Európa-bajnokságon szert tegyenek nemzetközi rendezvényszervezési tapasztalatra, belekóstoljanak a csapatmunka szépségeibe, és fejlesszék kommunikációs és problémamegoldó készségeiket. Sőt, a szervezők az önkéntesek számára beosztásuknak megfelelően biztosítanak majd a mérkőzésekre akkreditációt, Adidas egyenruhát, étkezést.
 
Jelentkezni január 31-ig az alábbi oldalon lehet regisztráció után: https://applicantportal.enterprise.uefa.com/. Az önkéntességről minden tudnivaló a https://under21.mlsz.hu/onkentes-program oldalon olvasható.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2021 Január
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.