Majd’ négyszáz dolgozó és bentlakó kapta meg ma a koronavírus elleni vakcinát a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben, a Kríziskezelő Központban és Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban. Az oltástól azt várják, hogy újra visszatérhessen az élet a város szociális bentlakásos intézményeibe: csak ezzel lesz lehetséges újra a hozzátartozókkal való kapcsolattartás, így lehet újra izoláció és folyamatos tesztelés nélkül működni, együtt étkezni, csoportos programokat, szakmai foglalkozásokat tartani, és a magas átoltottsági arány természetesen sokat jelent a vírusjárvány elleni további védekezésben. Zimmermann Tímea, a Rákóczi úti intézet demens osztályának vezető ápolója és Zsabka Attila, a Kríziskezelő vezetője válaszoltak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kérdésekre.

ÖKK: A beoltásoknak köszönhetően hogyan változik az intézmény működése?
Zimmermann Tímea: Nagyon nehéz év van a hátunk mögött. Közel egy éve gyakorlatilag – kisebb-nagyobb szünetekkel – látogatási tilalom van az intézményben. Nekünk fontos, hogy minél szorosabb legyen a kapcsolattartás a hozzátartozókkal, amit az első hullám alatt videótelefonokkal oldottunk meg, nyáron pedig egy időre kinyitott az intézet, és szigorú keretek között jöhettek látogatók. A második hullám közepétől pedig plexifalas megoldással lehetett látogatni a bentlakókat. Azt várjuk ettől az oltástól, hogy újra visszatérhessen az élet az intézménybe: a dolgozóknak is könnyebb lesz, és a lakókon is már nagyon látjuk a család hiányát.
Zsabka Attila: Hogy milyen változás várható, nem tudom, de 42 kolléga jelentkezett, ez óriási eredmény, ahogy az is, hogy 94 hajléktalan is csatlakozott. Az biztos, hogy az izolációs hat napot a második beoltást követően elhagyhatjuk, és nem kell tesztelnünk sem. Hogy a többi szabály, például a maszkviselés hogyan változik, azt a következő hetekben fogjuk kidolgozni.

ÖKK: Mikor kapják meg a következő oltást?
Z.T.: 21 nap múlva lehet megkapni legkorábban, az oltócsoport jelöli majd ki, hogy a 21-28 napon belül mikor fog megtörténni. Hogy mikor következhet a szigorítások feloldása, azt majd az operatív törzs fogja eldönteni. A legfontosabb, hogy minél magasabb az átoltottság a bentlakóknál, annál nagyobb lesz a védettségük egy esetleges következő hullámnál.

ÖKK: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a mindennapokban?
Z.T.: Már az problémát, nagy hiányt jelentett az ellátottaknak, hogy a családok nem küldhettek csomagot, hiszen nem engedhettük meg, hogy bármi bekerüljön ezekkel. És az intézeten belül is kellett szigorításokat hozni: megszűntek a közös programok, a társasjátékozások, a családi fesztiválok, az ünnepségek, az együtt étkezések – így még ingerszegényebb lett a környezet. Minden munkatársunk megpróbálta kicsit színesebbé tenni a mindennapokat, de azt a pluszt, amit a család ad, az öleléseket, a puszikat, a házi sütiket nem tudja semmi sem pótolni.
Zs.A.: Nehézen kiemelni bármit: teljesen megváltozott az életünk. Az embereket elláttuk, izoláltuk, teszteltük, tavaly márciusban bezárt az intézmény, nem tudtunk külsősöket fogadni, és adományokat sem fogadhattunk el, csökkenteni kellett a teajáratok számát, csak védőfelszerelésben mehettek ki az utcai szolgálat munkatársai… Az átoltottsággal fogjuk majd föl igazán, mit lehet visszahozni abból, ami a minőségi szakmai munkát jelenti, tudunk-e csoportos programokat, foglalkozásokat tartani, találkozhatnak-e a lakók újra a szakemberekkel például. 

ÖKK: Hogyan fogadták a lakók az egészségügyi szigorításokat?
Z.T.: A mentálhigiénés kolléganők tartottak számukra bemutatót, részletesen elmondták, mit miért kell tenniük. A probléma az, hogy többen az alapbetegségükből kifolyólag nem értették meg – de elfogadták. Furcsállották, hogy nem ismernek meg bennünket: a maszk még nem is jelentett akkora problémát, de amikor a vírus bekerült az intézetbe, akkor mi is teljes védőfelszerelésben voltunk – ez komoly nehézségeket jelentett, például egy demensnél vagy egy süketnéma lakónál, akinek komoly kommunikációs problémái vannak…
Zs.A.: A legtöbb hajléktalan – ugyan nem szívesen – de korrekten és felelősségteljesen állt a szigorításokhoz, például ahhoz, hogy hat napot a konténerben töltsenek. Ugyan nem voltak bezárva, de mégsem tudtak hova menni. Biztosan sok múlott a kommunikációnkon is, és azon, hogy folyamatosan követték az országos híradásokat.

ÖKK: Mivel tudtak könnyíteni ezeken a nehézségeken?
Z.T.: Mi például a többi nővérrel együtt telerajzoltuk a védőfelszerelést, virágokkal, szívekkel, hogy ne csak azt a rideg fehérséget lássák, az arc nélküli embereket. És mindent megtettünk, hogy megismerjenek bennünket, a hangunkkal, a biztatással. Hiszen abban időben sokkal többször és sokkal szigorúbbak voltak a vizsgálatok is.

ÖKK: Mi a személyes állásfoglalása a védőoltással kapcsolatban?
Z.T.: Fontos, hogy mi dolgozók is beoltassuk magunkat. Nyilván ezzel példát mutatunk, ha megtesszük – másokat is arra ösztönözhetünk vele, hogy tegyenek így. Sokan félnek az oltástól, de ha azt látják, hogy mi beoltatjuk magunkat, és nincs semmi probléma, akkor nagyobb lesz a bizalmuk. A mi munkánk része nemcsak intézeti szinten, hanem kifelé is a személyes példamutatás. Hitelesnek kell lenni. Ha én azt mondom, hogy ez jó, akkor megyek, és az elsők között beoltaom magam. Én ezt meg is tettem.
Zs.A.: Mi beoltatjuk magunkat, és remélem, ezt mindenki megteszi. Én maximálisan bízom a szakemberekben: amit szabályosan és engedélyezetten beadnak a magyar embereknek, az használ a koronavírus ellen.


A beoltások helyszínein készült fotók letölthetőek a Galériából!






Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr