Én, Petőfi: tévéjáték a márciusi ifjakról

2021.02.18. 14:55
KÖZLEMÉNY - 2021. február 18. (csütörtök) 
 
 
 
 

Székesfehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. 2021-ben is különleges műsor készül – a járványhelyzet miatt tévéjáték formájában –, amelynek főszereplői most is fehérvári fiatalok. A Fehérvár Televízióban március 15-én, hétfőn 18 és 20 órakor sugárzott tévéjátékban a Teleki Blanka Gimnázium diákjai idézik meg a kor hangulatát, „életre kel” a 12 pont, kézzelfogható közelségben jelennek meg a történelmi alakok.


A Matuz János által írt és rendezett ünnepi produkciókban a középiskolások évek óta különleges, rendhagyó módon idézik fel 1848. március 15. szellemét a fehérvári belvárosban. Tavaly a járvány miatt elmaradt az előadás, és idén sem a megszokott módon valósul meg, hanem tévéjáték formájában.

Nemcsak a műsor lesz rendhagyó, hanem elkészítési módja is, hiszen a próbák januárban online kezdődtek Matuz János, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti intendánsának irányításával, és az író-rendező az első hetekben így egyeztetett alkotótársaival, Cserta Balázs zenei vezetővel és a két koreográfussal, Tátrai Rékával és Majoros Róberttel is. A zenéket, mint minden évben, idén is Szirtes Edina jegyzi, a látványvilágot pedig Falvay Miklós médiaművész animációja teszi különlegessé.

Az Én, Petőfi című produkció szereplői a Teleki Blanka Gimnázium diákjai, a Teleki Diákszínpad, vagyis a TeDi társulatának tagjai, Somos Ákos drámatanár vezetésével. A darabban fontos szerephez jut a gimnázium méltán híres énekkara is, Reiner Renáta vezényletével, a táncosok pedig az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola tanulói közül kerülnek ki.

A tévéjáték fő forgatási helyszíne a Városháza díszudvara lesz: Petőfiék Dohány utcai lakása, Szekrényessy Endre városkapitány hivatala és a Pilvax kávéház is itt található majd, de vesznek fel jeleneteket a környező utcákban és tereken is. A forgatást a napokban kezdik a Fehérvár Televízió munkatársai.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.