Márciusban is Segít a süti!

2021.03.03. 11:16
KÖZLEMÉNY - 2021. március 3. (szerda)
A legkisebb adományokkal is segíthetjük a kórháznak felajánlott meglepetéseket 
 
 
 
 
A Segít a süti akciót a SZÉNA Egyesület önkéntesei indították azért, hogy köszönetet és elismerést fejezzenek ki az édes meglepetéscsomagokkal a kórház dolgozóinak. A járvány harmadik, felfutó hullámában is folytatódik a program, amihez a legkisebb adományokat is örömmel fogadják. 



A járvány harmadik hullámában is töretlenül folytatódik a Segít a süti program: a SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet önkéntesei a Damniczki család támogatásával heti több alkalommal visznek édes meglepetéscsomagot a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozóinak, köszönetet és elismerést kifejezve.

A közösségi oldalon legutóbb közzétett kórházi fotók mellett az olvasható, hogy a jelenlegi felfutó szakasza a járványnak még nagyobb terhelést ró az egészségügyi dolgozókra, és ugyan vannak nemeslelkű felajánlások, de vészesen fogynak a kezdeményezés forrásai. Bárki lehet támogató, és sokat jelenthetnek a legkisebb összegű adományok is, amit teljes egészében a sütik beszerzésére fordítanak.

A felajánlásokat az alábbi számlaszámra várják:
SZÉNA Egyesület a Családokért
58600362-11210650-00000000 (Duna Takarék Bank Zrt.)
Közlemény: Segít a süti

 

                                       

Szöveg: Fraller Ildikó

 

 

 

 




 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.