Jövőkép terepszínben

2021.03.04. 11:58
KÖZLEMÉNY - 2021. március 4. (csütörtök)
Több karrierlehetőséget is kínál a Magyar Honvédség
 
 
 
 
 
Több karrierlehetőségre is felhívja a figyelmet a Magyar Honvédség: a szerződéses katonai szolgálat mellett az érettségizettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanulhatnak tovább a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon, altisztképzés működik Szentendrén, a középiskolásokat pedig a kadétképzési lehetőséggel szólítják meg, ami Székesfehérváron az Árpád Szakgimnáziumban működik. A Hunyadiban ezenkívül honvédelmi szabadidős foglalkozásokat kínálnak, illetve a fiatal felnőttek kipróbálhatják akár a műveleti, akár a területvédelmi tartalékos szolgálatot is. Fehérváron a Mészöly Géza úti toborzóiroda elérhetőségein lehet érdeklődni a részletekről. 



A Magyar Honvédség több karrierlehetőséget kínál. Hogy milyen is lehet a jövőkép terepszínben, milyen munkavállalási és továbbtanulási lehetőségeket kínálnak fiataloknak, arról az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központjánál lehet érdeklődni.

A szerződéses katonai szolgálatot választhatják azok, akik dolgozni szeretnének: szállás biztosításával, illetve étkezési és a munkába járást támogató részleges költségtérítéssel kínálnak változatos, kiszámítható életpályát a jelentkezőknek.

Az érettségizettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán tanulhatnak tovább: a diploma mellett a pályakezdő katona egy életre szóló hivatást és biztos megélhetést szerez, fogalmaz az MH.  Az „Acélkocka” elnevezésű altisztképzés Szentendrén működik, ez a képzés is érettségihez kötött. A két nappali tagozatos képzésből az altisztképzés ideje alatt fizetést, az egyetemen pedig ösztöndíjat kaphatnak a jelentkezők.

A honvédség a középiskolásoknak a kadétképzést kínálja, amire a megyében a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban van lehetősége a diákoknak. A katonai alapismeretek megszerzése plusz pontot jelent a katonai pályán való továbbtanulásnál. A Hunyadi Mátyás Technikum pedig honvédelmi szabadidős foglalkozásokat kínál. A nagykorú középiskolás fiatalok, illetve a felsőoktatásban tanulók a műveleti vagy a területvédelmi tartalékos szolgálatot próbálhatják ki: a kiképzések és a feladatellátások a szünidőben zajlanak.

Kérik, hogy – tekintettel a járványhelyzetre – elsősorban telefonon (22/314-361, 30/627-1733), illetve e-mailben (fejer.toborzo@mil.hu) vegyék fel a kapcsolatot a toborzókkal; személyesen a Mészöly Géza út 7. szám alatti irodában lehet további információkhoz jutni. Az önkéntes tartalékosoknak járó ösztöndíjlehetőségekről és a további bemutatott programokról a www.honvedelem.hu, a www.hadkiegeszites.hu és a www.iranyasereg.hu oldalakon található tájékoztató.

 


                               
Szöveg: Fraller Ildikó
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.