Jelentkezz a Snétberger Programba!

2021.04.06. 13:39
KÖZLEMÉNY - 2021. április 6. (kedd) 
 
 
 
Tehetséges, hátrányos helyzetű muzsikuspalántáknak hirdet tehetséggondozó programot a Nemzeti Tehetség Központtal közösen a Snétberger Alapítvány. A 12 és 22 év közötti fiatalok sikeres felvételi után egy évig ösztöndíjjal tanulhatnak a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Jelentkezési határidő: április 30.
 
„Tehetségesnek tartod magad? Vagy csak szeretsz muzsikálni? Nyitott vagy a klasszikus zenére, a jazzre? Elmúltál 12, de nem vagy még 22? Szeretnél világhírű művészektől tanulni? Akarsz jó zenekarban muzsikálni?” – írja felhívásában a Snétberger Program, amelyet a Snétberger Alapítvánnyal közösen a Nemzeti Tehetség Központ hívott életre.
 
A tehetséggondozó ösztöndíjpályázatra olyan 12-22 év közötti hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését várják, akik már játszanak valamilyen hangszeren, érdekli őket a zene és mindenük a muzsika. Ők a sikeres felvételi után egy évig ösztöndíjas diákként tanulhatnak majd a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Az év során egy mentor kíséri a munkát, mint például Snétberger Ferenc, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Tóth Mátyás, Pocsai Kriszta, Lakatos György vagy Csík Laura, és olyan kiváló vendégelőadóktól is elleshetnek egy-két fortélyt a hallgatók, mint David Friedman, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos. A rengeteg egyéni hangszeres, zenekari, zeneelméleti és improvizációs óra mellett tanulhatnak angol, beás és lovári nyelvet, Alexander testtudat módszert is a fiatalok, és nagy előny, hogy lesznek olyan mentorok is, akik segítenek a továbbtanulásban, pályázatírásban számukra.
 
A jelentkezéshez nem kell mást tenni, mint egy videós anyag keretében megmutatni, hogy mit is tudnak a pályázók: a szervezők azt kérik, hogy a gyerekek mondják el nevüket, életkorukat a videó elején, és azt, hogy hol élnek, mióta zenélnek és kitől tanulnak jelenleg játszani.
 
Jelentkezni a snetbergerprogram@nemzetitehetsegkozpont.hu email címre elküldött videóval, valamint a https://www.snetbergercenter.org/hu/Legyel-a-diakunk címen kitölthető űrlappal lehet április 30-ig.
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.