Katonai könnyű és nehéz járművek vonulhatnak a környező főutakon

2021.04.19. 15:42
KÖZLEMÉNY - 2021. április 19. (hétfő)
A nemzetközi hadgyakorlat június végéig tart
 
 
 
A Honvédség tájékoztatja a lakosságot és a járművezetőket, hogy a mai naptól június végéig katonai könnyű és nehéz járművek közlekedhetnek a környező főutakon. A nemzetközi hadgyakorlathoz kapcsolódó mozgás megnövekedett forgalommal, jelentős zajhatással járhat, kérik mindenki megértését és körültekintő figyelmét.



A Magyar Honvédség tájékoztatja a lakosságot és a közlekedőket, hogy április 19. és június 30. között, várhatóan a 8-as, 81-es, 82-es és 83-as főutakon hazai és külföldi, katonai könnyű és nehéz járművek, valamint különböző haditechnikai eszközök közlekedhetnek. A járművek megjelenése a közutakon az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz kapcsolódik.

A nappalokat és éjszakákat is érintő műveletek esetenként megnövekedett forgalommal, jelentős zajhatással járhatnak. Az MH a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát. Ha bármilyen kérdés vagy kérés, probléma merül fel a katonai mozgásokkal kapcsolatban, az mh.ckmk@hm.gov.hu e-mail-címen vagy a 30/153-5495-ös telefonszámon lehet felvenni a kapcsolatot az illetékesekkel.

Kérik a helyi lakosság és a közlekedők türelmét és megértését az esetleges kellemetlenségek miatt, illetve körültekintő figyelmét a balesetek elkerülésének érdekében.



                                    

Szöveg: Fraller Ildikó

 

 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2021 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.