Várják a kirándulókat Fejér megye erdei, arborétumai és kilátói

2021.04.22. 16:30
KÖZLEMÉNY - 2021. április 22. (csütörtök) 
Nagyon fontos, hogy betartsuk az erdőlátogatás és a járványvédelem szabályait egyaránt.  
 
 
 
 
A tavaszi napsütés, az újjáéledő természet sokakat csábít a szabadba Fejér megyében is. Érdemes előre tájékozódnunk, hogy bizonyos kedvelt úticélok közül hova lehet, szabad mennünk, és melyek azok a létesítmények, melyek egyelőre még zárva tartanak a járvány miatt. Látogathatjuk többek között a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkot, a Bence-hegyi kilátót, a soponyai Ökoturisztikai Központot, a Gaja-völgyi Tájcentrumot, a Sárpentelei parkerőt és a kisgyónbányai erdőségeket is.

Nagyon fontos, hogy a kirándulásaink alkalmával betartsuk az erdőlátogatás alapvető szabályait, többek között csak a jelzett turistautakon közlekedjünk, és kizárólag a kijelölt tűzrakóhelyeket használjuk. Ne hagyjunk szemetet az erdőben, vigyázzunk az élővilágra, ne tegyünk kárt benne, és tartsuk be a járványügyi szabályokat önmagunk és mások védelmében is.

Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark:
Az Arborétum és a Vadaspark látványosságai, szolgáltatásai látogathatóak, illetve igénybe vehetőek, a Tájmúzeum és a Halászati kiállítás kivételével.
Nyitva tartás:   
hétfő - szünnap
kedd-péntek – 10:00 – 18:00
szombat – vasárnap – 9:00 – 18:00
Látványosságok, szolgáltatások:
arborétum, madárröpdék, vízi világ megfigyelőpont, kilátó, kalandjátszótér, erdészeti Tanösvény, fedett esőbeálló, tűzrakóhelyek, tűzifa, szakvezetés (felár ellenében) és büfé


Bence-hegyi kilátó
A Velencei-tó csodálatos körpanorámája is élvezhető a Bence-hegyi kilátóból.
Nyitva tartás:
hétfő – szünnap
kedd – vasárnap – 10:00 – 17:00


Ökoturisztikai Központ – Soponya
A soponyai Ökoturisztikai Központ parkja és nagyvadsimogatója is várja az érdeklődőket reggel 9:00 és este 19:00 óra között. Nem látogatható az Erdészeti és Vadászati Múzeum. A jelenleg érvényben levő szabályoknak megfelelően a Fácános Hotel még nem fogadhat vendégeket.


Gaja-völgyi Tájcentrum
Gaja-völgyi Tájcentrum szabadon látogatható, a hét minden napján várja a kirándulókat, a túrázni vágyókat, és a Károlyi-kilátóból is megtekinthető a környék gyönyörű panorámája. A Bársony-házban még nem fogadnak látogatókat, és jelenleg a büfé sem üzemel a Pisztrángos-tó mellett.


Sárpentelei parkerdő
A sárpentelei parkerdő szabadon igénybe vehető.


Kisgyónbánya erdősége
A hatályos kormányzati előírások szerint az erdők, parkerdők, nyitott arborétumok, tanösvények és turistaútvonalak továbbra is szabadon igénybe vehetők, így a kisgyónbányai is várja a látogatókat.

 

–      Vége –

Szöveg:

VADEX Mezőföldi Zrt.
és
Havasi Tímea (ÖKK)
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.