„Az élet ritmus, a ritmus tánc”

2021.04.29. 08:16
KÖZLEMÉNY - 2021. április 28. (szerda)
Április 29-én ünnepeljük a tánc világnapját
 
 
 
„Az élet ritmus, a ritmus tánc. A szívverés az élet ritmusa és egyben zenéje, amely ritmikus mozgás tartja életben a testet, amely táncolva beszél szíve vágyairól. (…) A tánc világnapja alkalmából megünnepeljük a táncot, ezzel ünnepeljük az életet.” – fogalmaz köszöntőjében Egerházi Attila koreográfus, a Balett Színház igazgatója.  Az idei évben még a virtuális térben csatlakozhatunk a táncosok ünnepéhez, és találkozhatunk azokkal, akik a mozgást művészetként és szenvedéllyel élik, művelik, a járványhelyzet időszakában is.



1982 óta ünneplik a nemzetek világszerte a táncot április 29-én: népszerűsítve a művészeti ágat, ami az ember kultúrájának ősidőktől a része, és felhívva a figyelmet a nevelésben, oktatásban betöltött szerepére. Az idei évben a járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy a tánc világnapján élőben találkozhassunk a táncművészekkel, előadókkal – a társulatok, együttesek a virtuális térben köszöntik a közönséget, és teszik méltóvá az ünnepet.

Egerházi Attila
rendező-koreográfus, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója táncvilágnapi köszöntőjében így fogalmaz: „Az élet mozgás, a tánc az élet maga. Az ember legősibb önkifejezési formája a testbeszéd. Amikor egy kisgyermek világra jön, életének első néhány évében kizárólag hangokkal és mozgással, azaz testének „beszéde” által képes kifejezni érzéseit, gondolatait, hangulatait és vágyait. A kisgyermekek testbeszéde az idő előrehaladtával árnyaltan fejez ki lelki tartalmakat. Ekkor kezd el az ember táncolni, és önkifejezése művészetté válik. Az élet ritmus, a ritmus tánc. A szívverés az élet ritmusa és egyben zenéje, amely ritmikus mozgás tartja életben a testet, amely táncolva beszél szíve vágyairól. A mozgás, a tánc primordiális kommunikáció. Az állatok szintén táncolnak, amikor násztáncukat lejtik. Táncolnak a fák, a növények. Ki mondja meg, hol kezdődik és hol végződik a tánc? Tánc lehet egy tartás, egy gesztus, akár egy séta. Minden mozgás vagy mozdulatlanság, amely lelki kondícióit fejez ki táncnak tekinthető. A tánc világnapja alkalmából megünnepeljük a táncot, ezzel ünnepeljük az életet.”

A fehérvári balett-táncosok csatlakoztak a Győri Balett Együtt, egymásért! kampányához. Nyolc vidéki együttes közös videókollázsban mutatja meg a hazai táncművészet egyediségét, színességét, vallomást téve a táncnak, a szenvedélynek a színpadon és a mindennapokban betöltött szerepéről. Az összeállítást a https://www.youtube.com/watch?v=jxMRzK2pAwc oldalon lehet megtekinteni.


 

Szüveg: Fraller Ildikó

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.