Zenélő kastélypark májusban és júniusban

2021.05.06. 09:28
KÖZLEMÉNY - 2021. május 6. (csütörtök) 
 
 
 
 
 

Mozart, Piazzolla, Beethoven és Kuhlau művei csendülnek fel a fehérvárcsurgói kastélypark árnyas fái alatt május utolsó két hétvégéjén és júniusban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeinek előadását a Károlyi-kastélyt körülvevő arborétumban tett séta során évezhetik a program résztvevői.


Amennyiben a járványügyi szabályok engedik, május 23-án, pünkösd vasárnapján 15 órakor indul az első, szervezett zenés séta a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjában. A kellemesnek ígérkező séta minden alkalommal a kastélytól indul, hossza mintegy két kilométer. A Károlyi József Alapítvány és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös programja keretében az 50 hektáros park területén a zenekar több kamaraegyüttese rejtőzik el a fák, bokrok tövében: a muzsikusok Mozart, Beethoven, Kuhlau és Piazzolla műveit játsszák a séta résztvevőinek. A sétát követően a résztvevők süteményeket, italokat fogyaszthatnak a kastély teraszán.

A zenés séták ingyenesek, jelentkezni az info@karolyikastely.hu címen lehet. A látogatókat sportos öltözetben várják a helyszínre, ahol természetesen be kell tartani a járványügyi szabályokat. Érdemes figyelni a zenekar közösségi oldalát és a kastély honlapját, ahol az eseményekről friss információt találhatnak az érdeklődők.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.