Kisebb rendezvényekkel, fokozatosan nyit mától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház

2021.05.10. 12:00
KÖZLEMÉNY - 2021. május 10. (hétfő) 
Kiállítások, kötetbemutatók lesznek hamarosan.
 
 
 
 
 
 
A járványügyi enyhítéseknek köszönhetően a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház is megnyitja a kapuit. Az első lépcsőben fokozatosan, kisebb létszámú klubprogramokkal kezdenek, majd következnek a saját szervezésű rendezvények. Májusban és júniusban néhány kiállítás-megnyitót és kötetbemutatókat szervez az intézmény.

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház elsőként az intézményben hosszú ideje működő, 8-15 fős klubok programjai számára nyitja meg kapuit. Ezt követően ismét elindulhatnak a személyes jelenléttel zajló felnőttképzések, oktatások, majd következnek az egyéb, saját szervezésű rendezvények – hangsúlyozta Jakubek Tiborné, az intézmény igazgatója.

Május 20-án egyelőre még online módon, a Szent Imre teremben hirdetik ki a FOGOM A KEZED című pályázat eredményeit, és nyitják meg a hozzá kapcsolódó kiállítást. A képzőművészeti és irodalmi pályázatot a koronavírus-járvány kapcsán hirdették meg, azt kellett ábrázolni, illetve prózába önteni, hogy ki milyen élményt szerzett a járvány alatt, és a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel hogyan tudták segíteni egymást. A pályázat nagyon sikeres volt, 241 rajz érkezett, hazánkon túlról is jöttek alkotások, például Szerbiából, Romániából, Angliából és Kínából is. A különböző korosztályú alkotók között vannak iskolás csoportok, különleges képességű gyerekek egyaránt. A prózaíró pályázatra felnőtt és ifjúsági kategóriában lehetett beküldeni az írásműveket. A május 20-i eseményen értékelik a beérkezett alkotásokat és díjazzák a legsikeresebb alkotókat.

Május 28-án, pénteken 15.00 órakor nyitják meg Benda Iván fotóművész Az élő Jeruzsálem című kiállítását, és mutatják be az azonos című fotóalbumát.

Június 16-án, szerdán 18.00 órakor szintén egy könyvbemutató következik. Az Aba-Novák dosszié című szöveggyűjtemény Aba-Novák Vilmos festőművész és Székesfehérvár kapcsolatát tárja az olvasó elé. Az eseményen közreműködik Péntek Imre költő, kritikus, újságíró, L. Simon László József Attila-díjas költő, író és Bakonyi István irodalomtörténész.

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házat igazolt védettséggel rendelkező személyek és a velük együtt érkező, 18 év alattiak látogathatják az egyes emberek, a közösségek és a munkatársak védelme érdekében.

 

 

–  Vége


Szöveg: Havasi Tímea

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.