Augusztus 7-én lesz a Fehérvár Hero díjátadója

2021.07.07. 14:00
KÖZLEMÉNY - 2021. július 7. (szerda) 
A Művészkorzó keretében lesz az esemény.
 
 
 
 
 
 
A hétvégén véget ért a Fehérvár Hero játék második fordulója. A résztvevők ismét sok érdekes feladattal, izgalmas kihívással találkozhattak a játékban, amelyet most azzal nehezítettek a szervezők, hogy az őszihez képest megemelték a szintekhez tartozó ponthatárokat. A játék végére hármas holtverseny alakult ki az élen, az eredményhirdetést és a díjátadót augusztus 7-én, szombaton a Művészkorzón tartják meg. A szintekhez tartozó ajándékokat július 11., vasárnapig lehet átvenni a Tourinform Városház téri irodájában. 

A rendezvényínséges időszakban sokan kapcsolódtak be a tavaly októberben meghirdetett Fehérvár Hero játékba, amelynek „második felvonása” május 20-án kezdődött és július 3-án ért véget, összesen 45 napon át tartott. A játék lényege nem változott: az applikációt a telefonjukra letöltők minden nap kaptak feladatokat, amelyeket az adott napon a megadott határidőig kellett teljesíteni. A napi „hőstettet” – a kihívástól függően – egy fotó feltöltésével, vagy a megadott helyszínről való bejelentkezéssel igazolhatták a játékosok, de voltak olyan feladatok is, amelyeknek teljesítését az applikációban megadott helyen QR-kód leolvasásával jelezhették a résztvevők. 

Az újabb hőstettek között most is szerepelt az önkéntesség, az újrahasznosítás témaköre, de várostörténeti kihívások is vártak a játékosokra. Több összetett kihívást, városi zarándoklatot is hirdettek a szervezők, amelyek során már a kiindulópont megtalálása sem volt egyszerű feladat. A résztvevők sütöttek süteményt, színeztek, terveztek modern címert Székesfehérvár számára, alkottak szuperhős logót, készítettek malacperselyt PET-palackból, hallgattak Beatles-számokat és megzenésített József Attila verset a rádióban, meglelték Atlaszt a Zichy-palota kapuján, felfedezték a Rácbányát – egyszóval igen sokféle kihívással „küzdöttek meg” a játék során.

Ahogyan ősszel, a második fordulóban is minden teljesítésért meghatározott pontszám járt, az eredményt a játékos a saját profiljában láthatta, de figyelemmel kísérhette a többiek pontszámait is. A különböző szintek (Mujkó, Kati néni, Varkocs várkapitány, Szent László, István király) elérésekor a résztvevők ajándékokat vehettek át. Aki ezt még nem tette meg eddig, július 11., vasárnapig van erre lehetősége a Tourinform irodájában, amely a Városház téren, a Hiemer-házban található.

A legtöbb pontot összegyűjtő hősjelöltek idén is értékes jutalomban részesülnek. A játék végére az élen hármas holtverseny alakult ki, a legtöbb pontot – egyenként 4260-at – idén a „PinGVin87”  nicknéven játszó Kiss Zsolt, „Nóri”, azaz Péterfia Nóra és Szöllősi Ádám szerezte. Az első fordulóhoz hasonlóan a helyezésekről most is sorsolás dönt majd. Ezt, illetve az eredményhirdetést és a díjátadót augusztus 7-én, szombaton 17 órakor, a Művészkorzó keretében tartják a Városház téren, ahol a díjakat a város polgármesterének jelenlétében adják át. 

Az applikációt – amely a Magyar Marketing Szövetség Az Év honlapja pályázatán elnyerte „Az Év Applikációja” különdíjat – az Absurd Kft. fejlesztette, a játékot a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársai bonyolították le.




További információ: 

Sári Máté
Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
Telefon: +3670/682-0232
E-mail: sari.mate@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram


 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.