Ecsetszerelem, kincskeresés, temető túra, muzsika Sóstón – a Cselekvő Fehérvár programjai

2021.07.20. 13:56
KÖZLEMÉNY - 2021. július 20. (kedd) 
 
 
 
 
 
 

Könyvbemutató a Felsővárosban, séta a Csutora temetőben, tanácsok az internet helyes használatához, a Figurina Bábszínház műsora, kerékpáros és kézműves foglalkozás, zene és tánc az erdőben, futóedzés kezdőknek és haladóknak – a hét minden napjára kínál érdekes, hasznos kikapcsolódási lehetőséget a Cselekvő Fehérvár közösségfejlesztő program. Tessék választani – a részvétel ingyenes!


A Cselekvő Fehérvár program keretében számos témában találhat kedvére való alkalmat az érdeklődő ezen a héten is. Szerdán, július 21-én például az internet rejtelmeiről tudhatnak meg többet azok, akik ellátogatnak a Kisfaludi Közösségi Ház rendezvényére: 18 órától arról is hallhatnak az érdeklődők, hogyan használják jól, biztonságosan a Facebookot. Ugyancsak szerdán egy érdekesnek ígérkező túra várja a város történelmére kíváncsiakat. Az elsőre talán meglepő helyszínen, a Csutora temetőben Váczi Márk városkutató kalauzolásával egy időutazáson vehetnek részt a látogatók, akik a séta során a sírokban nyugvó egykori fehérváriak történetén keresztül a várossal kapcsolatos tudásukat gyarapíthatják. Gyülekező a temető kápolnájánál 16.30 órakor.

Az Öreghegyi Közösségi Házba játszani hívják a családokat. Csütörtökön, július 22-én 17 órától kézműves foglalkozáson ügyeskedhetnek a gyerekek, 18 órakor pedig a Figurina Bábszínház előadását láthatják. A Grim(m)maszkok című előadás négy Grimm-mese egyvelege. A bábműsor különlegessége, hogy hétköznapi használati tárgyakkal játsszák – hiszen a fantáziának nincs határa, a mesében minden életre kelhet. Az előadást 4 évesnél idősebb gyerekeknek ajánlják. Aki pedig egy jó kis mozgásos programra vágyik, az szintén  csütörtökön 18.30 órától részt vehet Szarka Martin testébresztő, könnyed futóedzésén: törölközőt, vizet és jó futócipőt érdemes vinni a Palotavárosi tavakhoz.

Ezen a héten sem maradunk biciklis program nélkül. Egy nagyobb túra előtt nem árt elsajátítani a bicikliszerelés alapjait – ebben segítenek pénteken, július 23-án 18 órától a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvári Területi Szervezetének szakértői. A Palotavárosi tavaknál, a Királyok parkjában rendezik azt a találkozót, ahol bátran lehet majd kérdezni a profikat.

Szombaton szabadtéri programdömping vár a fehérváriakra, többségében a Sóstón, de érdemes lesz elmenni a Csapó utcai játszótérre is. A Sóstón 15 órakor indul a buli, a Zöld tanyán egy ősi kézművesmesterséggel, a nemezeléssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akik különböző használati tárgyakat, figurákat készíthetnek itt. Egy kis séta után az Attila téri játszótéren folytatódhat a program, ahol – az aratás, betakarítás időszakához kapcsolódva – a csuhéfonást próbálhatják ki kicsik és nagyok. Az alkotás közben kiderül az is, hol és mikor terem, hogyan szedik, hogyan készítik elő a csuhézáshoz szükséges alapanyagot. A Sóstó harmadik szombati programját a zenekedvelőknek ajánljuk: a Zöld tanyán a győri ToSoDa Projekt szórakoztatja a hallgatóságot. A 2017 januárjában alakult csapatban Kácser Tamás gitáros, Szombathelyi Patrik handpanes és Dankowsky Áron cajonos játszik együtt. Az azóta eltelt években számos fesztiválon és több országban is muzsikáltak már. Stílusuk saját meghatározásuk szerint „sprituális drum 'n bass":  többnyire lágy, ellazulós meditatív dallamok, néhol kicsit felpörgetve egy kis latinos vagy drum'n bass-es lüktetéssel – különleges hangulatot ígér a Zenél az erdő program 18 órától. Érdemes lesz szombaton a Csapó utcai játszótérre is ellátogatni, ott a Terembura Kulturális Egyesület várja a családokat izgalmas, szórakoztató kincskereső próbatétellel és drámajátékkal. A helyszín a fitnesz park, kezdési időpont: 17 óra.

A hétvégi pihenő után hétfőn, július 26-án 15 órakor a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban, a Csónakázó-tónál az egészséges életmód és táplálkozás lesz a téma, az életmódváltáson gondolkodóknak a legjobb alkalom, hogy szakértőktől kérdezzenek: hogyan is kezdjenek bele az új életbe. Hétfőn, 17 órai kezdettel a Felsővárosi Közösségi Házban tartják Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet Ecsetszerelem című kötetének bemutatóját. A regény egy székely fiúról szól, aki a trianoni békediktátum utáni időkben Erdélyben él, majd Magyarországra kerül egy családba – Samu, a főhős sok munkával, kitartással végül beteljesíti álmát és festőművész lesz. A könyvbemutatón az érdeklődők nemcsak megismerhetik a szerzőt, de kérdezhetik a regény keletkezéséről, az írás folyamatáról is. Ezen a napon még egy jó kis mozgásos program is várja a bicajozást kedvelőket: a múlt héten indult a városismereti kerékpártúra harmadik „felvonása” következik, ezúttal a vasút környékét, a Vízivárost és a Felsővárost fedezhetik fel a résztvevők július 26-án, 17.30 órától. Az indulási pont a vasútállomás előtti tér.

Az ingyenes programok a Tematikus programsorozatok, klubfoglalkozások szervezése Székesfehérváron a TOP-6.9.2-16-SF1-2018-001 projekt részeként valósulnak meg.

A programokról a https://www.facebook.com/cselekvofehervar/ oldalon lehet tájékozódni.

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.