Jelenetek egy házasságból – kabaré a Művészkorzón

2021.07.22. 08:35
KÖZLEMÉNY - 2021. július 22. (csütörtök)
 
 
 
 
 
Szombaton ismét Művészkorzó a belvárosban; a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ augusztus 7-ig tartó sorozatában ezúttal elsőként a Vörösmarty Színház művészeinek műsorát láthatja a közönség a Városház téren 17 órától. Fél hattól az I. András Király Lovagrend tart harcművészeti bemutatót, majd hat órától a Zenepavilonban a Fiori Musicali Furulyaegyüttes koncertje zárja a programot. Az eseményen a királyi óriásbábok is látogatást tesznek.



A múlt héten akár a telt ház táblát is ki lehetett volna tenni a Városház térre, olyan sokan jöttek el és érezték jól magukat a Művészkorzó műsorán. Az előttünk álló szombaton is jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást ígér a program: a Városház téren a Vörösmarty Színház két művésze, Kerkay Rita és Kádas József „Jelenetek egy házasságból” című kabaréműsorával várja a közönséget.

A fehérvári hagyományőrző csapatok közül ezúttal az I. András Király Lovagrend hívja időutazásra a belvárosban járókat, hogy aztán az ő vezetésükkel a vonuljon át a közönség a Zichy ligetbe. A Zenepavilonban a Fiori Musicali Furulyaegyüttes játszik, a koncert fellépői: Lits Zsuzsanna, Lorászkóné Képli Anita, Némethy Ramóna, Novák Szironka, Végvári Dorottya, Erdei Máté (furulya) és Szebik Ildikó (spinét). Az együttes műsorában Johann David Heinichen: C-dúr concertója, Claudio Monteverdi: Adoramus című műve, Sören Sieg: Vitambo vya moyo – Afrikai szvitje, George Gershwin: Lullaby és Seiber Mátyás: Tango című darabja csendül fel, valamint Antonio Vivaldi: C-dúr concerto két harántfuvolára és zenekarra írt művének átiratát hallhatja a közönség.

A Művészkorzón minden alkalommal látogatást tesznek a királyi óriásbábok is: július 24-én, szombaton a Városház téren Géza fejedelem és felesége, Sarolt fejedelemasszony, a Vörösmarty Színház előtt pedig Szent Erzsébet és Szent Margit óriásbábjaival találkozhatnak, készíthetnek fotókat a belvárosban járók.

 

 

További információ:
Harcos Edina
Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
Telefon: +3670/642-2870
E-mail: harcos.edina@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram




 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.