Mától aszfaltoznak a Sarló utcában

2021.07.22. 14:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2021. július 22. (csütörtök)
 
 
 
 
A Sarló utca és a Gőzmalom utca teljes hosszában megújul a burkolat, mától már aszfaltoznak. A jelenlegi munkálatok még pénteken és szombaton is folynak.   


Július 12-én kezdődtek el a burkolatfelújítási munkálatok a Sarló utcában: a Sarló utca és a Gőzmalom utca teljes hosszában a Gáz utcától egészen a Király sorig megújul a burkolat. A kivitelező július 22-én, csütörtökön kezdte el, és pénteken, illetve szombaton végzi el az aszfaltozási munkálatokat, melynek során 4 cm kopóréteg kerül az útra – mondta el Kuczi Zsolt építésvezető. A beruházással szabványosra építik az utca fekvőrendőreit is.

A közlekedés továbbra is félpályán folyik – egyirányú forgalmi rendet vezettek be a Gőzmalom és Sarló utcákban –, illetve forgalomirányítással biztosítják a lakók számára a parkolókba ki-bejárást. A pontos ütemezésről táblákkal és szórólapokon tájékoztat a kivitelező.

Kérik a lakók, közlekedők türelmét, és hogy a kivitelezés idején az ideiglenes forgalmi rendre vonatkozó jelzéseket fokozott figyelemmel kövessék!


A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából!




                                

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.