A Szent István Király Múzeum programjai a Kulturális Örökség Napjain

2021.09.13. 16:00
KÖZLEMÉNY - 2021. szeptember 13. (hétfő)
Séták és ingyenesen látogatható kiállítóhelyek.
 
 
 
Dolgos puttók nyomába eredhetnek az érdeklődők, akik csatlakoznak a szeptember 19-én, vasárnap 10 órakor induló, és a belvárosban az ókori ihletésű domborműveket bemutató sétához. A Szent István Király Múzeum idén is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjaihoz, ennek keretében a vasárnapi séta mellett szeptember 18-án, szombaton 15 órakor az Új Magyar Képtárban tartanak tárlatvezetést, a Nemzeti Emlékhelyen pedig szombaton kamarazenével várják a látogatókat, míg vasárnap Balogh Bálint építőmesterrel a középkori mindennapokba nyerhetnek betekintést. A programok előzetes regisztrációhoz kötöttek, de ingyenesek, valamint a nyitva tartó múzeumi kiállítóhelyek is térítésmentesen látogathatóak ezen a hétvégén. 



A Szent István Király Múzeum idén is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjaira összeállított fehérvári programokhoz. Szombaton és vasárnap is két-két programmal várják az érdeklődőket, amelyekre előzetes regisztrációt kérnek a bejelentkezes@szikm.hu címen, de ingyenesen lehet hozzájuk csatlakozni. A részletes ismertetők az alábbiakban olvashatóak: 

2021. szeptember 18. (szombat)

15.00 óra Új Magyar Képtár (nem kérnek előzetes regisztrációt)

(Megyeház utca 17.)
Lakóház, Vármegyeház, Királyi törvényszék, Múzeum... Egy épület története - Tárlatvezetés a 20–21. századi képzőművészeti gyűjteményben Izinger Katalin művészettörténész vezetésével, valamint a Megyeház utca 17. számú épület bemutatása

18.00 óra Nemzeti Emlékhely (regisztrációköteles)
(Koronázó tér 1.)
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttese tolmácsolásában klasszikus zenei művek csendülnek fel az egykori koronázótemplom falmaradványai között, kiegészítve a zeneszerzőkről és alkotásaikról szóló színes történetekkel.


2021. szeptember 19. (vasárnap)

10.00 óra Történelmi belváros – találkozó a Virágóránál
(regisztrációköteles)
(Országzászló tér)
Dolgos puttók a pálmafák alatt: ókori ihletésű domborművek nyomában – városi séta
A Virágórától induló 45 perces séta során közelebbről szemügyre vesszük néhány különleges belvárosi épület homlokzatát, a sokszor észrevétlenül megbúvó részleteket. A puttókkal benépesített, Pompeji és Herculaneum freskóit idéző jelenetek az antik görög-római világról
és annak 18–19. századi művészetre gyakorolt hatásáról mesélnek.

15.00 óra Nemzeti Emlékhely
(regisztrációköteles)
(Koronázó tér 1.)
Vigyázat, építési terület! - élő történelmi program
Látogatóink első kézből értesülhetnek Mátyás király nagyberuházásáról, a Koronázó Bazilika
átalakításáról. Balogh Bálint építőmester mesél az utolsó templomátalakításról, miközben betekintést nyújt a középkori mindennapokba is. 

További információ: www.szikm.hu és
https://www.facebook.com/SzentIstvanKiralyMuzeum 

Szeptember 18-án és 19-én a Szent István Király Múzeum minden nyitva tartó kiállítóhelye a teljes nyitvatartási időben térítésmentesen látogatható!




Szöveg: Stettler Zsuzsanna

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2021 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.