Kéri Mihály festészetének mágiája a Pelikán Galériában

2021.10.05. 13:50
KÖZLEMÉNY - 2021. október 5. (kedd) 
 
 
 
 

Új tárlat várja a látogatókat a Pelikán Galériában, ahol november 5-ig tekinthetők meg Kéri Mihály Munkácsy-díjas festőművész alkotásai. "Ezek a művek vonalakból, felületekből, formákból és színből készült építmények, amelyek próbálnak az ember fölé emelkedni, és elérni a végtelent."

 

Új tárlat nyílt október első hétvégéjén a Pelikán Galériában. A Szent István Király Múzeum Kossuth utcai kiállítóhelyén Kéri Mihály alkotásai tekinthetők meg. A Munkácsy-díjas festőművész Sárbogárdon született 1949-ben.  A Kéri család nemzedékei éltek Sárbogárdon, de 1960-ban a "téeszesítés" folyamán a család elvesztette a megélhetéséhez szükséges eszközeit, így Budapest közelébe, Érdre költözött, hogy ott munkát vállalva biztosítani tudja azt. Kéri Mihály ott lett festőművész, művésztelep- és galériaszervező, és közéleti ember, képviselő is.

Az 1980-ban megjelent Kortárs Művészeti Lexikonban Hann Ferenc így ír róla: "Pályakezdésekor Lakner László korai műveihez közel álló táblaképekkel jelentkezett. Később a kompozíció centrumába állított jelek, elbukó, elmosódó figurák jellemezték munkáit. A figuralitásra utaló formák később eltűntek, s a háttér vált a mű tárgyává, azaz széles ecsetvonásokkal festett, erősen expresszív felület lett a mű témája. Újabban szín- és formarelációk, azaz tisztán festői problémák foglalkoztatják." A kiállításon az utóbbi 8-10 év alkotásaiból látható válogatás.

Sinkó István festőművész tárlatmegnyitójában kiemelte: „A végtelen megostromolását Kéri fekete fényei, színes struktúrái, szabadon folyó képelemei segítségével mi, nézők is megéljük. Emelkedünk, áramlunk és alakulunk. Ez Kéri Mihály festészetének nagy mágiája.”

A tárlat november 5-ig, keddtől péntekig 10-től 18 óráig tekinthető meg.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.