A nap is kisütött az idei Aszalvölgyi Focikupára

2021.10.09. 12:15
KÖZLEMÉNY - 2021. október 9. (szombat) 
Idén öt csapat nevezett a versenyre.     Galéria
 
 
 
 
 
 
Szombaton kilencedik alkalommal rendezték meg az Aszalvölgyi Focikupát, amelyre idén öt általános iskolás csapat nevezett. A sportos szombat délelőtt az egész család számára remek kikapcsolódást tartogatott: a Túrózsáki úti szabadidőparkban voltak még egészségmegőrző és állapotfelmérő, környezetvédelmi és más sportos programok is.

A Hétvezér, a Széna Téri, a Felsővárosi, a Vasvári Pál és a Kossuth Lajos Általános Iskola kis focistáit és családjukat Deák Lajosné önkormányzati képviselő köszöntötte, és nyitotta meg az immár hagyományos családi napot.

Idén öt általános iskola 4. osztályos focicsapatai indultak, akik a 2x10 perces mérkőzéseken mérték össze erejüket, hogy kiderüljön, melyik csapaté lesz idén az aranyérem.

Az iskolás csapatok reggel Deák Lajosné, önkormányzati képviselő köszöntő szavai után kezdték meg a versengést. „Az a fontos, hogy jól érezzük magunkat. Nagy öröm, hogy évről-évre ilyen szép számmal vagyunk itt. Köszönöm a szülőknek az együttműködést, a gyerekeknek a sportszerű játékot, a családoknak pedig szurkolással teli remek időtöltést kívánok a sportpálya mellett.”

Bár a főszerep a futballé volt, de több szervezet is kitelepült a rendezvényre, köztük a Fejér Megyei Szabadidősport Egyesület, a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Mentaház Egészségközpont, az Arany EGYMI, a Főnix Rock and Roll Egyesület, valamint a Family TREE Triatlon és Szabadidős Sportegyesület is. A gyerekeket pedig kézműves foglalkozással, arcfestéssel és lufihajtogatással várták.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.




 

Szöveg és fotó: Bácskai Gergely


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.