2021.11.18. 11:50
Aranykor címmel második koncertjéhez érkezik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc-hangversenybérlete. A Vörösmarty Színházban november 22-én, hétfőn 19.00 órakor kezdődő esten Mozart, Schubert és Antonio Salieri művei csendülnek fel, az est karmestere a Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Débes István lesz. Jegyek válthatóak a zenekar színházi jegyirodájában és online is.
Az esten a bécsi klasszika, az európai zenetörténet vitán felül egyik „aranykorának” három kimagasló remekét hallhatják a zenebarátok. Az első félidőben Mozart muzsikája csendül fel: a Lorenzo da Ponte librettójára komponált, 1787-ben Prágában bemutatott Don Giovanni drámai nyitánya, majd az 1786 tavaszán írott, elbűvölő melódiákban gazdag „nagy” A-dúr zongoraverseny – utóbbi szólóját a fiatal magyar zongoristageneráció egyik legmarkánsabb tehetsége, Ránki Fülöp játssza. A hangverseny második félidejében Schubert szimfonikus zenéjének egyik gyöngyszeme, a varázslatos szépségű 6. B-dúr szimfónia hangzik el. Megfűszerezve az estét, a zenekar Mozart legnagyobb riválisa, pályatársa, Antonio Salieri remekét, az Axur, Ormus királya nyitányát is eljátssza.
A bérletsorozat egyes koncertjeire a helyek függvényében válthatóak jegyek 3200, 2600 és 2000 forintos áron, a nyugdíjasok és a diákok számára 25 százalékos kedvezményt adnak. Belépők válthatóak a zenekar jegyirodájában, a Vörösmarty Színházban és online, a www.arso.hu portálon.

Szöveg:
Alba Regia Szimfonikus Zenekar
és
Havasi Tímea (ÖKK)