A „hangszerkészítő” mesterek ifjú tehetségei

2021.11.25. 16:05
KÖZLEMÉNY - 2021. november 25. (csütörtök)
Hangos előzetes a VI. Országos Gregor József Énekversenyről. Galéria
 
 
 
 
 
 
 

Egy év csúszással ugyan, de annál nagyobb izgalommal és örömmel kezdtek neki, vagyis folytatták az Országos Gregor József Énekverseny szervezését a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Székesfehérvár immár hatodik alkalommal ad otthont e rangos eseménynek november utolsó hétvégéjén. Az ÖKK Podcast legfrissebb műsorában László Szilvia énekművész, énektanárral, főszervezővel és dr. Halmai Katalin operaénekessel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárával, a zsűri elnökével beszélgettünk. Szó volt a háromévenként megrendezett rangos megmérettetés indulásáról, Gregor József Székesfehérvárhoz és Gárdonyhoz való kötődéséről, valamint az is kiderül, kik azok a „hangszerkészítő” mesterek, akiknek minden tehetség felfedezéséhez egy kis aranykulcsocska lapul a zsebükben.

 beszélgetést az ÖKK Fehérvár Podcast felületen lehet meghallgatni!

A Spotify-on kövessék az ÖKK Fehérvárt, hogy a következő részekről se maradjanak le!

A beszélgetésen készült fotók letölthetőek a Galériából.

                                                  - Vége -

 

szöveg és podcast: Csordás Csilla
fotó: Simon Erika

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.