Rendhagyó tárlatvezetést és beszélgetést szerveznek december 2-án Szabó Ákos életműkiállításán

2021.12.01. 10:10
KÖZLEMÉNY - 2021. december 1. (szerda) 
Előzetes regisztráció és védettségi kártya szükséges.
 
 
 
 
 
 
Beszélgetéssel egybekötött rendhagyó tárlatvezetést szervez Szabó Ákos festő- és grafikusművész életműkiállításához kapcsolódóan a Szent István Király Múzeum. A Csók István Képtárban december 2-án, csütörtökön 17.00 órakor kezdődő eseményre előzetes regisztrációt kérnek.

Egy európai magyar címmel nyílt meg Szabó Ákos életműkiállítása november elején a Csók István Képtárban. A festő- és grafikusművész a kortárs európai és magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója, akinek több mint száz műve látható három nagy teremben. A tárlat, amely a korai munkáktól az életmű gerincét adó főműveken át a legutóbbi alkotásokig válogat, egészen 2022. január 31-ig látható.

A csütörtöki rendhagyó tárlatvezetés és beszélgetés vendégei lesznek Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész és Tóth Norbert, a kiállítás kurátora. A belépés díjtalan. A részvétel védettségi igazolványhoz, maszk viseléséhez és előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a bejelentkezes@szikm.hu e-mail címen lehet.

 


Szöveg: Havasi Tímea
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.