Futballfesztivál-döntő és Művész Válogatott a VOK-ban

2021.12.30. 10:25
KÖZLEMÉNY - 2021. december 30. (csütörtök) 
 
 

A pályát ma már 11 órától birtokba veszik a 11 év alatti utánpótlás-játékosok, majd 14 órától indul az évzáró focidömping: összesen kilenc mérkőzés várja a kilátogatókat.

 

Érdemes már délelőtt kilátogatnia a VOK Csarnokba annak, aki egy kis futballal szeretné lezárni az évet. 11 órától a Fehérvári Futballfesztivál keretein belül U11-es tornát rendeznek, 14 órától pedig jönnek a Profi kupa egyenes kieséses szakaszának mérkőzései. A menetrend szerint 16 órakor kezdődő elődöntők után 17.15 órakor nagynevű ellenfelet köszönthetünk a pályán: a Videoton 80 gálamérkőzés keretein belül pályára lép a Magyar Művész Válogatott.

 

A Magyar Művész Válogatottban olyan nevekkel találkozhatunk, mint az énekes Kállay-Saunders András, Kiss Péter Balázs, a Jóban Rosszban című sorozat színésze, vagy Belányi József költő és Inti, a TNT énekese. A mérkőzés érdekes és szórakoztató színfolt lehet a Profi kupa 19 órakor startoló döntője előtt.

 

A tornát a jelenleg érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.

 

                                                                         - VÉGE -

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.