Szubjektív Fejér 2.0

2022.01.06. 10:05
KÖZLEMÉNY - 2022. január 6. (csütörtök) 
 
 

Négy festőművész képeiből nyílik kiállítás január 8-án, szombaton 17 órától a kápolnásnyéki Halász-kastélyban. A Szubjektív Fejér 2.0 tárlaton Bondor Csilla, Verebics Ágnes, Verebics Kati és Várnai Gyula alkotásai láthatóak.


Szubjektív Fejér 2.0
címmel nyílik a kápolnásnyéki Halász-kastély idei első tárlata, amelyen Fejér megyei kortárs művészek alkotásaiból láthatnak válogatást az érdeklődők. Bondor Csilla festőművész 2007-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott képgrafika szakon. Mesterei Kőnig Róbert és Kocsis Imre voltak. Verebics Katalin 2005-ben, Verebics Ágnes 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. A szakmai elismerések, a hazai és nemzetközi művésztelep-meghívások egymást követték mindkét művész életében, jelenleg mindketten meghatározó alakjai a hazai kortárs képzőművészeti életnek. Várnai Gyula Dunaújvárosban él és dolgozik. Magyarország egyik legjelentősebb képzőművésze, akit a nemzetközi szcéna is elismer, számon tart. A művészet több területét kipróbálta, rajzolt, fotózott, festett, filmet készített, zenélt, szobrászkodott. Kiállításai voltak a Ludwig Múzeumban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, Hamburgban, Berlinben, New Yorkban.

Január 8-án, szombaton 17 órakor L. Simon László, a kiállítás kurátora köszönti a megjelenteket, míg a kiállítást Sturcz János művészettörténész nyitja meg.  A tárlat 2022. március 20-ig látogatható a kápolnásnyéki Halász-kastélyban, hétfő kivételével minden nap 10.00-16.00 óráig.

 
                                                                                           - Vége -
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.