Mesélő, beszélő, zenélő házak

2022.01.06. 15:40
KÖZLEMÉNY - 2022. január 6. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 
 

A „SZÍN-TÉR” /Színjátszó-Versmondó/ Egyesület a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00453 azonosító számú projekt keretein belül rendezte meg december végén a Mesélő Házak audiovizuális térélmények, hangzó utcai múzeum című programjának záró rendezvényét. Az ÖKK Podcast következő epizódja az Igézőből jelentkezik. Egy családban minden fontos dolgot a konyhában, asztal mellett beszélnek meg, így az egykori Székesfehérvár és a városlakók életéről mesélő, beszélő, éneklő házak történetét kutatók és írók: Nagy Judit, a programot indító Szín-Tér Egyesület elnöke, Bobory Zoltán költő, Kocsis Noémi újságíró, Magony Imre könyvtáros, író, Sohonyai Edit író, és Váczi Márk történész, városkutató is egy, a Szabad Színház játszóhelyén berendezett konyhában foglaltak helyet az asztal körül, és osztották meg gondolataikat, élményeiket a projekttel kapcsolatban. A térben és időben tett utazás során megállunk a Basa utca 1. szám előtt, s a kapun belesve egy gyermek emlékein át jelennek meg az ’50-es évek lakói. A Pelikán Udvarban tapsolhatunk Borostyán művészúrnak, míg a Fekete Sas Szálló eseményeiről Boross Mihály újságíró tudósít. A Vörösmarty Színház tűzesete, az utcán egy-két pofonnal elintézett vita mellett kiderül, miért térnek ki a bank épülete elől sokan a Belvárosban, melyik utca lakói élnek az egykori vesztőhely területén, milyen dallamok szólalnak meg a Mátyás-emlékműnél, és hogyan készítette el a sült libát a felsővárosi fertályos asszony, Kati néni, amikor a piacnapra készült.

 

A beszélgetést az ÖKK Fehérvár Podcast felületen lehet meghallgatni!

A Spotify-on kövessék az ÖKK Fehérvárt, hogy a következő részekről se maradjanak le!

A beszélgetőtársakról készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.