Hétvégén rendezik Fehérváron a megyei válogatottak tornáját

2022.01.11. 12:00
KÖZLEMÉNY - 2022. január 11. (kedd) 
 
 

Az évtizedes hagyománnyal rendelkező megyei válogatottak tornáján természetesen Fejér megye is képviselteti magát, sőt Székesfehérvár ad otthont a hétvégi eseményeknek. A válogatottakba olyan megyei bajnokságban futballozó játékosok kaptak meghívást, akik korábban nem rendelkeztek profi szerződéssel és nem szerepeltek a Megye I-es osztálynál magasabb szinten.

Január 15-én és január 16-án, szombaton és vasárnap rendezik meg a Megyei Válogatottak Dél-Közép Dunántúli Regionális Tornáját Székesfehérváron. A résztvevő válogatottak, név szerint Baranya, Budapest, Fejér, Somogy és Tolna három helyszínen, két napon keresztül küzdenek majd a továbbjutásért. A tét nagy, hiszen ahogy azt Bencsik István, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi elnöke a FEOL-nak elmondta: az országos döntő nyertese képviseli majd hazánkat Spanyolországban, az európai finálén.

Az országos döntőbe (február 5-6., Budapest) jutás első lépése a regionális torna megnyerése. Ehhez a Fejér megyei válogatott néhány éve már közel került, most pedig Pavlik József edző vezérletével újra próbálkozhatnak. A mérkőzéseket szombaton a Mezővári József Sportpályán, valamint a FŐNIX Park műfüves pályáin bonyolítják le, majd vasárnap a MOL Aréna Sóstó Edzőközpontba teszi át a székhelyét a torna. A meccsek egyaránt 30 perces félidővel, műfüves pályákon kerülnek megrendezésre.

A Fejér megyei válogatott mérkőzéseinek időpontjai:

január 15.: 14.45 Somogy – Fejér
január 15.: 16.30 Fejér – Baranya

Helyszín: Főnix Park

január 16.: 9.30 Tolna – Fejér
január 16.: 12.30 Fejér – Budapest

Helyszín: MOL Aréna Sóstó Edzőközpont

A Fejér megyei csapat pályaválasztóként fehér, vendégként narancsszínű mezben lép majd pályára.

 

-          VÉGE     -



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.