Szent Sebestyén napja a Felsővárosban

2022.01.12. 15:09
KÖZLEMÉNY - 2022. január 12. (szerda) 
 
 

Székesfehérvár egyik legrégebbi ünnepe Szent Sebestyén napja: idén január 20-án, csütörtökön is szentmisével, közösségi programmal, hagyományos ételekkel emlékeznek a városlakók a 283 évvel ezelőtti, halálos pestisjárvány idején tett fogadalomra. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálja a Szent Sebestyén-templomban délelőtt 10.00 órakor.


A harmadik évébe lépett koronavírus-járvány idején talán a szokottnál is nagyobb hangsúlyt kap Székesfehérvár egyik legrégebbi ünnepe. Majd három évszázaddal ezelőtt, 1739-ben a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy szabadítsa meg őket a halálos pestisjárványtól. Az imáik meghallgatásra találtak, a város szerencsésen megmenekült, lakói hálából örök időkre szóló fogadalmat tettek, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek – ennek a fogadalomnak emlékére tartanak minden esztendőben január 20-án szentmisét, közösségi programot a Felsővárosban.

A fogadalom részeként építették meg 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet – nem kis részben a felsővárosiak adakozásának köszönhetően – 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. A hagyományt misével, közösségi programmal ünneplik, tartják fenn – és építik tovább a fehérváriak: két éve a Felsővárosi Általános Iskola diákjai élőlánccal ölelték körül a templomot, így fejezve ki a város egyik legrégebbi hagyománya iránti elkötelezettségüket. Az új hagyományt idén is szerették volna folytatni az intézmény diákjai, de a járványhelyzet megakadályozta. 

A templomban 10 órai kezdettel Spányi Antal a város papságával tartott szentmisében emlékezik meg az elődök fogadalmáról. A mise után közösségi programmal folytatódik az esemény, amelynek résztvevőit forró teával és a Szent Sebestyén napján hagyományos fánkkal vendégelik meg a templom előtti téren. A szentmisén az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező. 




                                                  - Vége -  



További információ:

Bor Péter
Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
Telefon: +3670/365-7579
E-mail: bor.peter@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram


Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.