Ajándékműsor a szépkorúaknak

2022.05.12. 08:32
KÖZLEMÉNY - 2022. május 12. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 
 

A járvány miatt többször is el kellett halasztani a város hagyományos, nyugdíjasoknak szóló ajándékműsorának megrendezését. A közkedvelt, sokéves múlttal rendelkező programot május 19-én, csütörtökön pótolják, az idősebb generáció képviselői az egyik legnépszerűbb magyar popzenei előadó, Soltész Rezső műsorát élvezhetik az Alba Regia Sportcsarnokban 15 órai kezdettel. A belépés ingyenes.


Az elmúlt évben a járványhelyzet miatt a szervezők – sok lehetséges vendéggel egyetértve – biztonságosabbnak vélték, ha elhalasztják a nyugdíjasoknak szánt előadást. A közkedvelt programot új időpontban rendezik meg május 19-én, csütörtökön: 15 órakor Cser-Palkovics András polgármester köszöntő szavai után Soltész Rezső lép az Alba Regia Sportcsarnok színpadára az „Akit szeretnek, annak az élet öröm” című műsorával.

Az énekes, dalszerző, szövegíró Soltész Rezső a hatvanas évek óta jelen van a magyar könnyűzenei életben. A Corvina együttes vezetője volt, 1972-ben részt vettek a Táncdalfesztiválon, a zenekar megszűnése után 1979 óta szólóénekesként aratott sikereket. 2000-ben megkapta a Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérmét példamutató, kiváló művészi tevékenységéért és a szellemi fogyatékosok jobb társadalmi beilleszkedéséért folytatott munkája elismeréseként.

A műsort, amelyben az ismerős, régiek mellett néhány új dal is szerepel, az énekes így ajánlja a közönség figyelmébe. „Amikor 36 évesen elénekeltem a Szóljon hangosan az ének című slágeremet, egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy egyszer majd az időseknek is fogok énekelni, mert akkor még nem ez járt az eszemben. Tele voltam tervekkel, meg akartam hódítani a világot. Tudom, nem csak én voltam így, nem csak én voltam fiatal! Velem együtt felnőtt egy korosztály, akik az én generációmhoz tartoznak, ismernek és kedvelik a dalaimat. Boldogan és nagy tisztelettel megyek ki a színpadra, hogy énekeljek nektek, kicsit visszaviszlek benneteket a fiatalabb éveinkbe, hogy a dalok segítségével együtt örüljünk a mának, és ünnepeljük egy kicsit magunkat is.”

A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!


Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.