A robotprogramozás és a virtuális játékok világába kóstolhattak bele a gyerekek a Titkok Házában

2022.08.02. 13:56
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. augusztus 2. (kedd) 
 
 

A Titkok Háza és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának szervezésében a Napraforgó Városi Napközis Tábor csoportjai is belekóstolhattak a robotprogramozás és a virtuális játékok világába. A Titkok Házában a Legorobot programozás és a Puzzle Chasing mellett számos kiegészítő játék, köztük VR, Playstation és Xbox is várta a gyerekeket. 


A Titkok Házában várták kedden a Napraforgó Városi Napközis Tábor diákjait, hogy ők is megtapasztalhassák a robotprogramozás és a virtuális játékok világát. Ebben két egyetemi oktató és két hallgató volt a gyerekek segítségére, valamint két közösségi szolgálatos diák is segítette a program lebonyolítását.

Dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke
elmondta, hogy ideális esetben 30 diák tud kényelmesen részt venni a foglalkozásokon egyszerre, de a nagy érdeklődés miatt egyre nagyobb létszámú csoportok érkeznek. „Számos népszerű foglalkozásunk van, a gyerekek nagyon kedvelik például, amikor GPS koordinátákkal kell megkeresni puzzledarabkákat, a végén pedig képet tudtak alkotni belőle, illetve népszerű Zora, a NAO-robot is. A gyerekek ezen kívül robotkarokat mozgathatnak és kipróbálhatják a virtuális játékok világát is." – emelte ki dr. Zugor Zsuzsanna, aki elmondta, hogy a nyári tábor keretében már több mint 300 gyereket fogadtak a Titkok Házában. 

Az egyik legnépszerűbb foglalkozáson Zora robottal ismerkedhettek a gyerekek, a foglalkozás közben NAO-robot focimeccset is láthattak. Dr. Udvardy Péter, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának docense több éve tart foglalkozásokat a Titkok Házában, játékos formában mutatja be a gyerekeknek a NAO-robotokat, az alapoktól kezdve. A NAO egy francia humanoid robot, autonóm és programozható, kutatási és oktatási célokra használják a világ számos tudományos intézményében. 2015-ben már több mint 5000 NAO-egységet használtak több mint 50 országban. Dr. Udvardy Péter elmondta, hogy a foglalkozásoknak két célja is van: az egyik az, hogy kisdiákok megismerjék a robotok felépítését, működését, használatát, majd pedig a későbbiekben a műszaki pályát választva elinduljanak abba az irányba, hogy komolyabban is foglalkozzanak a témával. „Az Óbudai Egyetemen foglalkozunk ipari robotok programozásával is, így amikor a hallgatóink kikerülnek a munkaerőpiacra, szinte kész szakmájuk van." – tette hozzá.

A táborozó diákokat magukkal ragadta a "NAO-világ". Kocsis Kamilla elmondta, hogy nagy élményt jelentett számára, amikor láthatta, hogyan fociznak, táncolnak és tornásznak a kis humanoid robotok. „Jó volt vele beszélgetni is, mert a szeme a különböző színekkel fejezi ki az érzelmeit, például ha dühös akkor piros színt láttunk, amikor boldog, akkor zöldet." – mesélte a foglalkozásról Kamilla.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.




                                                     - Vége-



Szöveg: Gáspár Péter
Fotó: Varju Zoltán Mihály

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2022 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.