15 éves a Magtár Hadtörténeti Tárlat

2022.08.03. 09:47
KÖZLEMÉNY - 2022. augusztus 3. (szerda) 
 
 
 
 

Kicsiknek és nagyoknak szóló játékos időutazással ünnepli alapításának 15. évfordulóját a zámolyi Magtár Hadtörténeti Tárlat. Az egész napos rendezvény augusztus 6-án, szombaton 9 órakor kezdődik.


Katonák - Hősök – Bajtársak
címmel játékos időutazásra várják a kicsiket és nagyokat a zámolyi magtárnál. Egy tíz állomásból álló próbatétel során tíz feladatot kell megoldaniuk a „zsoldoskönyvvel” érkezőknek. Ezzel az egész családnak szóló, izgalmas, történelmi ismereteket bővítő játékkal ünnepli a Magtár Hadtörténeti és Néprajzi Tárlat fennállásának 15. évfordulóját. Mint ismert, a Zámolyi-medencében 1945 januárjában Magyarország legnagyobb páncélos csatáinak egyikére került sor, amelyben közel 400 harckocsit lőttek ki és több mint ezer katona vesztette életét. A falu közössége a településen lévő magtárban állított emléket az elesetteknek.

Weimper Zoltán, a második világháborús helytörténeti kiállítás megálmodója, helytörténeti kutató a 15. születésnapra igazi közösségi élményt nyújtó programot állított össze az együttműködő szervezetekkel közösen. A magtárban lévő, tapinthatón történelmi tárlat felfedezése mellett 11, 14 és 16 órakor bakancstúra indul az egykori hadszíntérre. Ezek mellett távirányítós harci járművek, hadikórház, és fotókiállítás is várja az érdeklődőket. A hadtörténeti rendezvény és a játékban való részvétel ingyenes.

 

                                                          - Vége -

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.