A harmincadik Mulatság az Öreghegyen

2022.08.05. 12:30
KÖZLEMÉNY - 2022. augusztus 5. (péntek) 
 
 
 

A harmincadik Öreghegyi Mulatságra várják a vendégeket idén nyáron: Szent István ünnepének előestéjén a borlovagrendek hagyományos felvonulása, a lovagrendi avatás mellett gyerekprogramokkal, zenés, szórakoztató műsorokkal, utcabállal kapcsolódhatnak ki a látogatók augusztus 19-én, pénteken a Bory-vár előtt. 


Három évtizede már, hogy a városrész először hívta a fehérváriakat szórakozni, kikapcsolódni az Öreghegy lábához. Tóth István, az Öreghegyi Közösségi Ház egykori legendás igazgatója szervezett közös mulatságot az Öreghegyen élőknek, idézte fel az indulás körülményeit Östör Annamária. A városrész önkormányzati képviselője hozzátette: a Közösségi Ház, majd a Bányató környéke után itt, a Bory-vár előtt talált otthonra a program. A Szent István ünnepéhez kapcsolódó esemény azóta hagyománnyá lett, a Bory-vár tövében minden évben együtt ünneplik az ott élők az új kenyeret, a színpadon zenés, táncos rendezvények várják a vendégeket. A képviselő szól arról a történelmi lézershowról, amelyet új elemként, a hagyományos tűzijáték helyett láthatnak a nézők. Mind a városrészben élő állatok, mind a Bory-vár dús növényzete, hatalmas fái védelmének érdekében döntöttek úgy, hogy egy különleges fénybemutatóval záruljon a program.

A programokat Hermán Mártonné, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ rendezvényszervezője ismertette. Ahogy 2014-es felavatása óta minden esztendőben, a harmincadik Öreghegyi Mulatságon is megkoszorúzzák 16 órakor Nagy Benedek A szőlőműves című szobrát a Fiskális út – Pozsonyi út kereszteződésében, a körforgalomban. A Bory térre már ennek előtte is érdemes odaérni, hiszen fél négytől gólyalábas mutatványosok mókáznak a közönség körében. A gyerekek a Kacor király és a Kalóz című mesét láthatják a színpadon a Kámfor Zenés Bábszínház előadásában, és egészen hét óráig élvezhetik a Fess homokkal kézműves foglalkozást és a mobiljátszóházat.

Az öreghegyi program elmaradhatatlan tartozéka a borlovagrendek felvonulása, bemutatkozása, a borlovagavatási ceremónia, amely öt órakor kezdődik. Az avatást megelőzően dr. Cser-Palkovics András polgármester, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők köszöntőjét hallhatják a résztvevők. A bort és az új kenyeret Tornyai Gábor plébános áldja meg.

A színpadon aztán sorra következnek a szórakoztató, zenés műsorok: előbb a Főnix Rock and Roll SE táncbemutatóját láthatják a nézők, majd Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita ünnepi zenekosarából „csemegézhetnek”. Fél nyolckor egy nagy kedvenc, Szűcs Judith érkezik, majd 21 órától az utcabálon Danics Dóra és a Fantom zenekar játszik a Bory tér közönségének. Éjfél előtt történelmi témájú lézershow-t láthat a közönség, a programot az Il Silenzio zárja.

Ahogyan tavaly, úgy idén is helyet ad a rendezvény a jótékonysági süteményvásárnak, amelynek bevételéből a Guillain-Barrè szindrómában szenvedő fehérvári kisfiú, Major Zsombor gyógyulását, rehabilitációját támogatják azok, akik itt vásárolnak. A múlt évben több mint 400 ezer forint gyűlt össze, amely három teljes heti intenzív kezelést biztosított Zsombi számára.


Részletes program:

Fiskális út – Pozsonyi út körforgalom
16.00
 Nagy Benedek A szőlőműves című szobrának koszorúzása 

Bory tér
15.30
 Gólyalábas mutatványosok 
16.15 Kacor király és a Kalóz – a Kámfor Zenés Bábszínház előadása
17.00 Borlovagrendek zenés felvonulása, borlovagavatási ceremónia
17.15 Polgármesteri köszöntő, kenyérszentelés
18.00 Gólyalábas mutatványosok 
18.15 A Főnix Rock and Roll SE táncbemutatója
18.30 Ünnepi zenekosár – Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita műsora
19.30 Szűcs Judith
21.00 Utcabál Danics Dórával és a Fantom zenekarral
23.45 Lézershow
24.00 Il Silenzio

Egész délután
: Fess homokkal kézműves foglalkozás és mobil játszóház a fák alatt, jótékonysági süteményvásár a négyéves, Guillain-Barrè szindrómás Major Zsombor javára


                                                                  - Vége - 

További információ:
Hermánné Klára
Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
Telefon: +3670/652-3557
E-mail: hermanne.klara@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervariprogram

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.