Wathay-emléknap - megemlékezés ma délután

2022.09.19. 08:37
KÖZLEMÉNY - 2022. szeptember 19. (hétfő) 
 
 
 

A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeznek meg Székesfehérvár 1601-es, török uralom alóli ideiglenes felszabadításáról szeptember 19-én. A Prohászka ligetben hétfőn 14 órakor kezdődő ünnepségen Váczi Márk történész idézi fel az egykoron történteket, majd a Hungaricum együttes hagyományőrző műsorával folytatódik a program. A megemlékezés koszorúzással zárul Wathay Ferenc vicekapitány szobránál. A szervező, Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület szeretettel várja a megemlékezőket.


A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület 2011 óta évről évre megemlékezik névadójáról, a végvári vitézről, aki 1602-ben Székesfehérvár alkapitánya volt. A négyszázötvennégy éve született Wathay Ferenc - egykori vicekapitány - nevéhez kötődik Székesfehérvár 1601-es visszafoglalása a törököktől. Az ünnepség katonai tiszteletadás mellett szeptember 19-én, hétfőn 14 órakor kezdődik a Prohászka ligetben. Zenés műsort ad a Hungarikum együttes, majd Váczi Márk történész mond megemlékező beszédet. A bajtársi egyesület itt adja át elismeréseit azoknak, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a közösségért, a katonai hagyományok ápolásáért. Az ünnepség koszorúzással zárul.

Minden emlékezőt szeretettel várnak a szervezők.




                                                    - Vége -

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.