Gyerekemelési rekordkísérlet és Szamóca-díj átadó várta a családokat a SZÉNA Egyesület rendezvényén

2022.09.24. 14:52
KÖZLEMÉNY - 2022. szeptember 24. (szombat) 
 
 
 

A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet idén 5. alkalommal kapcsolódott be a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány - "Gyereket a magasba " elnevezésű - határokon átnyúló világrekord kísérletébe. A rendezvény keretében Szamóca-díjat adtak át az egyesület önkénteseinek, partnereinek és fő támogatóinak, valamint az egyesület „Közösségépítő pályázat”-ának erdeményhirdetése is megtörtént.

 

Az országos gyerekemelés a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom koordinálásával valósult meg - határon innen és túl – közel 40 településen, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett.

 

A székesfehérvári rendezvénynek több mint 600 résztvevője volt. A rendezvény ideje alatt óriás buborék játszótér várta a kisgyermekes családokat, valamint lufit, buborékfújót és foglalkoztatófüzetet is kaptak a regisztrálók ajándékba.

 

A program a Panna-bál együttes Buborék mesekoncertjével indult, majd ezt követően pontban 11-kor a jelenlévők egyszerre emelték a magasba gyermekeiket. A rendezvényen jelen volt a székesfehérvári esemény fővédnöke Tarné Kovács Sarolta olimpiai bronzérmes és világbajnok magyar öttusázó is, aki 4 hónapos kisfiát, Vincentet emelte a magasba.

 

A SZÉNA Egyesület évről-évre Szamóca-díjjal jutalmazza legaktívabb önkénteseit, főbb támogatóit és partnereit, melynek átadására a gyerekemelést követően került sor. Együttműködő partnerek és támogatók kategórában díjazott lett Dr. Cser-Palkovics András – Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármestere, aki évek óta támogatja a szervezetet, együttműködésével segíti programjai megvalósítását, valamint a tavalyi évben jelentős segítséget nyújtott a Bőrgyár utcában működő családi bölcsődék épületének tetőszerkezet-cseréjhez, melynek költségeihez az önkormányzat biztosított forrást.

 

Díjazott lett az Alcoa Alapítvány, mely jelentős anyagi támogatást nyújtott a „Komplex megoldásfókuszú program” megvalósításához, ami a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola 5 osztályában valósult meg. Szamóca-díjban részesült a Xomox Magyarország Kft is, akik nem csak anyagi támogatást nyújtottak az egyesület számára, de rendszeres dolgozói adománygyűjtéssel, önkéntes munkával is aktív részesei a szervezet életének.

 

A partnerek kategóriában részesült elismerésben a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola akik az „EMBERRÉ válni”- és a „Komplex megoldásfókuszú programban” működtek együtt a szervezettel, illetve számos közösségi eseményt valósítottak meg közösen. Szintén ebben a kategóriában kapott elismerést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is, akikkel az Élelmiszermentő programot valósítja meg a SZÉNA Egyesület.

 

Az idei évben 6 magánszemély is részesült az elismerésben, akik önkéntes munkájukkal támogatták a szervezet tevékenységeit. Szamóca-díjban részesült Bögre Ákos, Fülöp Krisztián, Horváth László, Major Tímea, Osztotics Viktória Kitti és Séllei Györgyi.

 

A díjak átadását követően került sor a SZÉNA Egyesület által korábban meghirdetett „Közösségépítő pályázat” eredményhirdetésére is. A felhívásra nyertese a Vörösmarty Mihály Könyvtár lett, akik maximum 20 fő részvételével vehetnek részt egy ingyenes, 8 órás csapatépítő foglalkozáson.

 

A program a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósult meg.

 Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölheti.

-VÉGE-

 

Fotó: Bácskai Gergely

Szöveg: SZÉNA Egyesület a Családokért

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.